Tokió 2020

Két koronavírusos sportoló az olimpiai faluban

Illusztráció: Pixabay
MTI
2021.07.18. 17:15

Hat nappal a pénteki nyitóünnepség előtt két pozitív koronavírusteszt akadt a sportolók között a tokiói olimpiai faluban.

A szervezők vasárnap jelentették be, hogy ketten fertőzöttnek bizonyultak a szálláshelyükre már beköltözött sportolók között.    

Egy nappal korábban is akadt egy pozitív teszt a faluban, róla annyit közöltek, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a “játékokhoz kapcsolódó illető”. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint mindhárom érintett ugyanabból a küldöttségből került ki.    

Vasárnap délután kiderült, hogy a dél-afrikai labdarúgó-válogatottat erősítő Thabiso Monyane és Kamohelo Mahlatsi, valamint a csapat mellett videoelemzőként dolgozó Mario Masha az érintett. Mindhárman karanténba kerültek, a többiek két negatív tesztet adtak.    

Közben a Tokióba megérkezettek között is született egy pozitív teszt, amelyet a dél-koreai NOB-tag, Rju Szeung Min – a 2004-es olimpia asztalitenisz-bajnoka – szolgáltatott. A 38 éves sportdiplomata maga tette közzé az eredményt, és karanténba vonult.    

A szervezők összegzése alapján vasárnap az olimpián közreműködő vagy részt vevő személyek közül 10-nek lett pozitív a tesztje, és eddig összesen 55 fertőzöttet regisztráltak.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #olimpia |