
Két aranyérmet szereztek a Széchenyi István Egyetem sportolói a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) tízevezős versenyén. A győri intézmény hallgatói a férfi és a női kategóriában is a legjobbnak bizonyultak.
Budapesten rendezték az idei tízevezős MEFOB-ot, a versenynek a Margitsziget melletti budai Duna-ág adott otthont. A megmérettetésen kettős győri siker született: a Széchenyi István Egyetem hallgatói mind férfi, mind női kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak fel.

Felkészítőjük a Győri Atlétikai Club evezős szakosztályának vezetőedzője, dr. Alföldi Zoltán tanszékvezető egyetemi adjunktus volt. „Mindkét csapatunk másodikként jutott tovább előfutamából, ami taktikai húzás volt a részünkről, a döntőre tartogattuk az erőt. A négy csapatos finálékban aztán mind a fiúk, mind a lányok több mint egyhosszas győzelmet arattak még úgy is, hogy nemzetközi válogatóversenyek miatt néhány hallgató hiányzott a keretből” – értékelt a szakember.
Kiemelte: rendkívül jól sikerült számukra az idei év, hiszen mind az ergométeres, mind az olimpiai távú evezősverseny, mind pedig a legutóbbi tízevezős szám éremtábláján a Széchenyi István Egyetem végzett az élen.
Forrás: Széchenyi István Egyetem