Február 28. és március 1. között a Olimpiai Sportpark adott otthont a fedett pályás Kerekesszékes Tenisz Országos Bajnokság soron következő állomásának.
A rangos hazai megmérettetésen 13 magyar sportoló lépett pályára egyéni és páros versenyszámokban, bizonyítva, hogy a parasport nemcsak a kitartásról, hanem a kiemelkedő teljesítményről és a versenyszellemről is szól.
A mezőnyben ott volt térségünk kiváló teniszezője, Farkas Attila is, aki első számú kiemeltként kezdte meg szereplését.
A mérkőzések már szombaton délelőtt 10 órakor elkezdődtek, és egész nap izgalmas labdamenetek, szoros szettek, valamint látványos pontok jellemezték a küzdelmeket. A vasárnapi programban a döntők és az ünnepélyes eredményhirdetés szerepelt, ahol a legjobbak átvehették megérdemelt díjaikat.
A bajnokság különös jelentőséget kapott abból a szempontból is, hogy február a parasport ünneplésének időszaka Magyarországon. A Magyar Parasport Napja 2018 óta minden év február 22-én hívja fel a figyelmet a fogyatékossággal élő sportolók teljesítményére, kitartására és példamutatására. A győri verseny méltó módon illeszkedett ehhez a szemlélethez, hiszen a pályán látott teljesítmények egyértelműen bizonyították: a sport valóban mindenkié.