Itthon még nem látott koncepció mentén szárnyal a győri jégkorongozás

Győr+
2023.02.02. 18:15

A magyar jégkorongéletben páratlan „kísérletbe” fogott az UNI Győr ETO HC és a Széchenyi Egyetem, mikor közös csapatot indított a magyar másodosztályt jelentő Andersen Ligában a 2022–2023-as idényre. A rendhagyó koncepcióról, és a tizenkét fordulót követően a tabella élén álló együttes szerepléséről beszélgettünk Boros Péterrel, a csapat operatív vezetőjével.

Az alapszakasz zárulta előtt négy meccsel az Andersen jégkorong-liga első helyén áll az UNI Győr ETO HC, amely, ha csak kettőt megnyer ezek közül, már biztosan első kiemeltként várhatja a rájátszást.

„Két idegenbeli és két hazai meccsünk van még. A rájátszásban az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel játszik – és így tovább. Nagyon szeretnénk, ha a végelszámolásnál is érdekeltek lennénk, és legalább a dobogón tudnánk végezni. Az egész bajnoksággal ugyanakkor az volt a célunk, hogy bizonyítsunk mindenkinek, alkalmasak vagyunk egy ennél magasabb színvonalú ligában való részvételre is. Alaphangon az egyetem által finanszírozott együttes vagyunk, egy olyan hibridcsapattal, amely a fiatalokra épít, az UNI Győr utánpótlása és az egyetemi hallgatók adják a két fő bázisunkat. A távlati cél pedig, hogy szeptembertől az EUHL-ben indulhassunk, amely egy amerikai mintára létrehozott európai egyetemi jégkorongliga – mesélte Boros Péter, a csapat operatív vezetője a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére.

Az EUHL-t Jaroslav Straka alapította 2013-ban, jelenleg kilenc csapat szerepel a ligában a közép-európai régiót képviselve Lengyelországtól Ausztrián át Romániáig, szűkebben véve Székelyföldig, a Sapientia Egyetemig.

„Kifejezetten amatőr szerződéssel, egyetemi jogviszonnyal rendelkező játékosok alkotják ezeket a csapatokat. Év elején rendeztünk is egy teszttornát a ligában szereplő Sapientiával, Besztercebányával, Trencsénnel és Zsolnával. A tornának a hagyományteremtés mellett kimondva-kimondatlanul az volt a célja, felmérjük az erőviszonyokat, és elsőkézből szerezzünk tapasztalatot arról, mennyi értelme lenne elindulni a ligában. Mondhatjuk, a teszt nagyszerűen sikerült, mivel az EUHL legutóbbi bajnokcsapatát, a Gladiators Trencínt is legyőzve megnyertük.”

Ahogy azt Boros is hangsúlyozza, mivel licenc-bajnokságról van szó, a jelenlegi győri klub számára egyelőre nem reális cél a magyar élvonalnak számító Erste Ligában való indulás.

„Korábban volt egy Vasas az Erste Ligában, mögötte pedig egy gazdasági társaság, ez a társaság rendelkezett a licenc-joggal és velük született a 2021–2022-es idény előtt egy együttműködési megállapodás. Még idény közben felmondták velünk ezt a megállapodást, a licenc náluk maradt, majd el is halt ez a jog, hiszen mi hiába szerettük volna átvenni, ezt ők nem szerették volna, viszont végül másik csapatot sem indítottak. Így jött az, hogy az eddig is működő utánpótlás-bázisra építve megpróbálkozunk egy itthon még nem látott hibridmodellben, a Széchenyi István egyetemmel közösen egy csapatot működtetni, amelyben az U21-es korosztály játékosait olyan idősebb jégkorongozókkal egészítettük ki, akik az egyetem hallgatói, illetve a korábbi években vagy a Titánokban (két idényen át a Fehérvár AV19 Győrben versenyeztette a farmcsapatát – a szerk.), vagy az ETO-ban, de játszottak már a városban” – mesélte arról, hogyan került jelenlegi formájába a többször is újjászervezett győri jégkorongozás.

„Azt gondolom, ma valós alternatíva lehetünk a jégkorongozni vágyó fiatalok számára. A példánk az Andersen Ligában is változásokat indíthat el, több hasonló elven működő klubbal, amely rövidtávon is a színvonal jelentős emelkedésével járhat. Ezen a ponton pedig több mint érdekes szakmai kérdés lehet egy fiatal számára, hogy inkább lenne pontkirály egy valós kihívást jelentő Andersen Ligában, valamint az EUHL-ben, vagy játszana mondjuk az Erste Liga második feléhez tartozó csapatban, ahol félő, hogy teljesen beleszürkül a mezőnybe. Főleg úgy, hogy közben a nálunk alkalmazott modellel minden lehetőség adott ahhoz, hogy a sportpályafutása mellett egyetemre járjon és megalapozza a későbbi életét” – tekintett előre optimistán a győri sportvezető.

Szöveg és forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Kapcsolódó témák: #Győr | #jégkorong |