Indul a koriszezon: november elején nyit a jégpálya

Fotó: O. Jakócs Péter
Nagy Roland
2022.10.19. 19:13

Az UNI Győr ETO HC jégkorongcsapata a második vonalban kezdte el a felnőttbajnokságot, az egyesület utánpótlás gárdái pedig továbbra is sikeresen szerepelnek. Nem csak a klub játékosainak létszámán mérhető az, hogy mennyire népszerűek a jeges sportok Győrben. Minden évben rengetegen élnek a közönségkorcsolyázás lehetőségével, amely november első hétvégéjétől ismét beindul. A jeges témákról Nagy Ákossal, az UNI Győr ETO HC ügyvezetőjével beszélgettünk.

Hirdetés

A szezon elkezdődött, az előző idényben a profi ligában játszott az ETO felnőttegyüttese, mi a helyzet most a klub sportolóival?

Viccesen szoktuk mondani egymás között, hogy küzdünk, mint malac a jégen, ami az üzemeltetést illeti, de biztosított az összes gyerek számára az edzéslehetőség, az utánpótlásunk erős bázis, ők elkezdték a bajnokságokat. A felnőttek a második vonalban az Andersen Ligában indulnak. Ez egy amatőr bajnokság, ahol tehetséges fiatalok és rutinos, korábbi profi játékosok alkotják a legtöbb csapat keretét. A klubunk, a létesítményünk régióközpont, több helyről, megyei jogú városokból is jelezték már a kollégák, hogy nem tudják fenntartani a pályát, ezért tervben van, hogy más, nehéz helyzetben lévő csapatok is Győrben játsszák le a meccseiket.

Tömegeket mozgat meg évről évre a lakossági korcsolyázás. Erre lesz lehetőség most is?

Nem szeretnénk bezárni! Nyilván az energiaválság a jégkorongot és a műjégpályákat nehéz helyzetbe hozta országszerte, hiszen az uszodák mellett ezeknek a létesítményeknek a fenntartása, üzemeltetése a legenergiaigényesebb. Ez minket is érzékenyen érintett, amikor terveztük gazdaságilag az évet, ennyire extrém emelkedést lehetetlen volt bekalkulálni. Szeretnénk túlélni, hiszen Győrben, ahol nagyon népszerű a lakossági korcsolyázás, óriási visszalépés lenne, ha bezárnánk. Naponta kapjuk az érdeklődő üzeneteket a különböző fórumokon, hogy mikor lehet jönni korizni. A jó hírem az, hogy november első hétvégéjén, tehát 5-én és 6-án megnyitjuk a Nemak Jégcsarnokot a lakosság számára.

Várható-e változás az előző évek rendjéhez képest?

Egyelőre a jégkorongmeccsek és az edzések miatt a csarnokban hétvégente 15 és 17 óra között lesz egy turnus, valamint 18 és 20 óra között is, ahol különböző zenés programok is várják a korcsolyázókat. Reményeink szerint november közepén fordul majd igazán téliesre az idő, és ez lehetővé teszi, hogy el tudjuk indítani a korizást a hátsó sátras jégpályánkon is. Akkor pedig visszaállunk az elmúlt években megszokott rendhez, pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek turnusok. A jegyárakban visszafogott emelést érezhetnek csak a vendégeink, de lesz például egy nagyon kedvező árú családi jegy. Megy tovább az ovikori program is, októberben elindultunk a környékbeli települések ovis csoportjaival, januártól pedig szeretnénk újra fogadni a tizenhét győri önkormányzati óvoda gyerekeit. Tavaly több mint hétszáz gyerek összesen hétezer alkalmat töltött el nálunk, visszük tovább ezt a programot. Egy fantasztikus kirakat volt számunkra korábban a Dunakapu téri jégpálya, mindenki szerette, rengetegen korcsolyáztak ott. Sajnos ezt a lehetőséget az energiaárak miatt ezúttal el kell, hogy engedjük. Egyeztetve a városvezetéssel úgy döntöttünk, idén nem lesz a téren korcsolyázásra lehetőség, de várunk mindenkit a jégcsarnok pályáin. A koripálya élt és élni fog, ez örök, ahogy a büfében a retro gofri és a tea is.

Hirdetés