Két évtized telt el a 2006-os tragédia óta, az idő pedig elvileg gyógyítja a sebeket. Az akkor 31 éves Zavadszky Gábor halála azonban máig érthetetlen, dühítő és felfoghatatlan. Nemcsak egy kiváló labdarúgót vesztettünk akkor el, hanem egy mindig mosolygós férfit, akit felesége és ikerfiai rajongásig szerettek. Zava emlékét pedig azóta is a szeretet tartja felszínen.
Régi idők focija. Mondhatjuk ezt már nyugodtan, hiszen Zavadszky Gábor 1974-ben született, és olyan időszakában játszott a magyar labdarúgásnak, amelyre már nosztalgiával gondol vissza a most negyvenes korosztály. Nézem a Fradi szakácskönyvét, benne az 1994–95-ös bajnokságot, Magyar Kupát és Szuperkupát nyert csapattal. Még mindig fejből tudom a neveket. Ahogy azt is, hogy a Ferencváros saját nevelésű játékosának, Zavadszky Gábornak a libamájjal töltött pulykamell volt a kedvence. Idézem: „A menüm egy csirkeragulevessel kezdődik, majd egy libamájjal töltött pulykamell, amit kérek. A ribizlis túrótortát – hacsak tehetem – mindig megrendelem…” Tízéves kislányként rajongtam azért a Fradiért, és minden egyes játékosáért. Most valamiért ez a szakácskönyv és Zava kedvence volt az, ami először beugrott. Talán mert Zavadszky Gábor annyira emberi volt a mindig fülig érő mosolyával, hogy azt ösztönösen megérezte egy gyermek. Vagy mert akkor még a közösségi média hiányában figyeltek ilyen kiadványokra a kluboknál? Mindegy is: Zava örökre ott mosolyog rám a 104. oldalon…
Még most is nagyon fiatal lenne, csodálhatná férfivé cseperedett fiait, feleségét, és felváltva járhatna ki a Fradi vagy az MTK meccseire. Ez a két csapat volt ugyanis számára a nagy szerelem: a Fradival elképesztő sikereket ért el, egy időre feltették a magyar focit Európa térképére, az MTK-val pedig egy utolsó, idegőrlő mérkőzésen lett magyar bajnok – 2003-ban. Otthon érezte magát mindkét csapatban, a szurkolók pedig imádták a mindig mosolygós, őszintén vidám srácot, aki nem utolsósorban roppant gólerős játékáról is ismert volt.
A Dunaferr aranykora Zavadszky Gáborral
Ezt a tudását kamatoztatta Dunaújvárosban is, ahol a Dunaferr legsikeresebb időszakának volt tevékeny részese. Orosz Ferenc, Salamon Miklós, Rabóczi Balázs, Igor Nicsenko, Tököli Attila, Lengyel Ferenc – hogy csak néhány nevet ragadjak ki abból a legendás csapatból, amelyet akkoriban körülbelül úgy megszeretett a magyar labdarúgás közönsége, mint napjainkban a Paksot. Egervári Sándor és ezek a fiúk csodát vittek véghez Dunaújvárosban.
Zavadszky Gábort pedig mindenhol szerették. Mert nemcsak kiváló, megbízható és gólerős középpályás volt, hanem könnyen beilleszkedő, alkalmazkodó, intelligens, családcentrikus és humoros srác is. A Fradinál, a Dunaferrnél és az MTK-nál is rengeteg barátot szerzett, mindenkivel jó volt a kapcsolata.
Ciprusi igazolás és a végzetes combsérülés
2004-ben az akkor anyagi gondokkal küzdő Ferencvárosból igazolt külföldre, ciprusi karrierjét 2005 elején kezdte meg az Apollon Limassol együttesében. A négyszeres magyar válogatott labdarúgó egy mérkőzésen szenvedett combsérülést, és bár folyamatosan jelezte hogy nincs jól, többször is kért alapos orvosi vizsgálatot, január 6-án ciprusi lakásán elhunyt. Magyar igazságügyi orvosszakértők nyomására a halál körülményeit alaposan kivizsgálták, és megállapították: a kiváló, még csak 31 éves labdarúgó embólia következtében hunyt el, amely összefüggésben állt a combsérülésével. Élete alapos kivizsgálással és megfelelő kezeléssel megmenthető lett volna…
Ám sajnos nem így történt: egy karrier és egy élet ért véget a ciprusi lakásban, messze a családtól, messze Magyarországtól. Zavadszky Gábor ikerfiai, Roland és Norbert többé nem láthatták édesapjukat, feleségére, Mónikára pedig hatalmas teher nehezedett. A közvélemény pedig értetlenül állt Zava elvesztése előtt…
Zavadszky Gábor emléke ma is él a magyar futballban
Ennek már húsz esztendeje, és leginkább az MTK őrzi egykori klasszis játékosa emlékét, bár tény, a Ferencváros is rendszeresen megemlékezik róla. Fiai azóta érett, felnőtt férfiakká váltak, akik megállják helyüket az életben. Pedig nehezített pályára küldte őket a sors 2006. január 6-án.
Zavadszky Gábor halála máig megrázó, és csak remélni lehet, hogy valóban felhívta a klubok orvosi stábjának figyelmét a gondosabb ellátásra, a nagyobb odafigyelésre. Hiszen Zava nem ok nélkül panaszkodott rosszullétre. Húsz év elteltével látjuk, milyen komoly teszteket végeznek a játékosokon, és hogy szinte mindent monitoroznak. A teljesítményt is figyelik, de az egészségügyi, élettani adatokat is elemzik, és ha bármilyen probléma van, vélhetően kezelik. Mert semmi sem lehet annyira fontos, egy mérkőzés sem lehet annyira lényeges, mint az élet…
Zavadszky Gábor kedves arca, humora velünk marad: őrzik a fényképek, a felvételek és az egykori játékostársak elbeszélései. És ott látható Zava mosolya Roland és Norbert arcán is, akikre biztosan nagyon büszke az édesapjuk…