Férfi kézilabda NBI/B

Hatalmas csata, egygólos vereséggel

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2021.10.15. 21:03

Hazai pályán fogadta az Agrofeed ETO-UNI Győr a BFKA-Veszprém együttesét. Hatalmas csatát láthattak a Magvassy Sportcsarnokba kilátogató nézők.

A győriek péntek esti ellenfele az a fiatal tehetségekből álló BFKA-Veszprém volt, akik pillanatnyilag a tabella második helyén állnak. Az NBI-ben is pallérozódó játékosokkal tarkított csapat négy mérkőzésből háromszor győzelemnek örvendhetett, és csak egyszer szenvedtek vereséget.

Jó iramú mérkőzésen 2-3 gólos vendégfórral telt az első félidő (13-15), ám a folytatásban hamar egyenlített az ETO-UNI Győr (16-16).

A 45. percben ismét a két gólos vezetésért támadhattak a veszprémiek, ezzel a lehetőséggel éltek is, sőt, egy technikai hibát követően 19-22-es eredményre módosítottak.

Németh találatával két gólra zárkózott fel Az Agrofeed ETO, majd egy veszprémi találatot követően Paár tartott minket két gólos lőtávolon belül. Sövegjártó és Nagy találataival a hátrányunk egy gólosra csökkent 58. percre, Paár találatával pedig már 27-28-ra mósodult az eredmény.

A győri időkérést követően nem tudtunk eredményesek lenni támadásban, majd a vendégek is időt kértek húsz másodperccel a lefújás előtt. Meglepetésre, nem nyitottuk meg védelmünket emberfogásra, ami jó döntés volt, hiszen ellenfelünk sem szerzett már gólt a jó védekezésünknek köszönhetően. A végeredmény 27-28. 

Kovácsovics László: „Minden elfogultság nélkül minimum egy pontot megérdemelt volna a csapatunk.”

AGROFEED ETO-UNI Győr – BFKA-Veszprém   27 – 28  /13-15/

Agrofeed ETO-UNI Győr: Décsi (8 védés), Takács (2 védés), Sokoray 2, Molnár 1, Kőhalmi 3, Győri-Dani, Goór 2, Kovácsovics 1, Ásványi 3, Nagy 5, Czene 2, Sövegjártó 4, Kadocsa, Mátés, Paár 3, Németh 1. Vezetőedző: Kovácsovics László Edző:Horváth János

Folytatás: 

2021.10.24. vasárnap

AGROFEED ETO-UNI Győr – Szigetszentmiklósi KSK

helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok

Forrás: etokc.hu

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #AGROFEED ETO-SZESE | #férfi kézilabda | #Győr | #sport |