Spanyol Nagydíj

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

Fotó: Mercedes-AMG Petronas Formula One Team Facebook
MTI
2020.08.16. 17:30

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben. A rajtot jól kapta el, megőrizte a vezető pozíciót.

A 35 éves pilótának ez volt az idei negyedik és pályafutása 88. futamgyőzelme, így már csak három hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Egy másik Schumacher-csúcsot ugyanakkor megdöntött Hamilton, mivel karrierje során immár 156 dobogós helyezésnél jár.

A címvédő mögött Barcelonában Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a harmadik.

A rajtnál Hamilton meg tudta tartani az első helyet, Bottas viszont egészen a negyedik helyig esett vissza. Verstappen a második, Stroll a harmadik helyre jött fel, a top-10 további sorrendje pedig Perez, Albon, Sainz, Gasly, Leclerc, Norris volt.

A 22. körben aztán bejött Verstappen a közepes keverékért, és pont a két Racing Point elé jött vissza az 1,9 másodperces bokszkiállásával. Verstappen két lila szektorral kezdett a kiállását követően. A 24. körben bejött a két Mercedes, az állás pedig ugyanaz lett, mint a kiállások előtt: Hamilton, Verstappen, Bottas.

A verseny felénél a két Racing Point, Stroll és Perez csatázott az ötödik pozícióért, míg Ricciardo úgy állt a negyedik helyen, hogy még nem járt kint a bokszban. Sainz a hetedik, a kiállást ekkor még nem teljesítő Ocon a nyolcadik, Albon a kilencedik, Gasly pedig a tizedik helyen állt, majd Albon megelőzte Ocont.

Miután mindenki teljesítette az első kiállását, a top-10 sorrendje Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Perez, Sainz, Albon, Gasly, Norris, Kvjat volt. Leclerc pedig megpördült, nem sokkal később továbbment, de azt mondta rádión, hogy valami nagyon furcsa, és kijön a bokszba – ezzel az utolsó helyre esett vissza.

Pár körrel később be is állt a bokszba Leclerc, így ő volt a futam első kiesője – később a Ferrari megerősítette, hogy elektronikai hiba miatt kellett feladnia a versenyt a monacói pilótának.

Az 54. körben jött az üzenet, hogy 5 másodperces büntetést osztottak ki Pereznek, amiért figyelmen kívül hagyta a kék zászlót.

Rizikós stratégiára szavazott Vettellel a Ferrari: egy ideig az ötödik helyen állt a négyszeres világbajnok, akit aztán kint hagytak a pályán. A verseny vége felé Stroll és Sainz is megelőzte a németet. Így 7 körrel a futam vége előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez (+5 másodperc), Stroll, Sainz, Vettel, Albon, Gasly, Norris volt az állás.

A futam utolsó köreiben már nem változott a pontszerzők sorrendje, tehát Hamilton győzött Verstappen és Bottas előtt, Perez az 5 másodperces büntetésével Stroll mögé csúszott vissza, Sainz hatodik, Vettel hetedik, Albon nyolcadik, Gasly kilencedik, Norris tizedik lett. A verseny leggyorsabb körét Bottas futotta meg.

A vb két hét múlva Belgiumban folytatódik.

Forrás: Motorsport.com

Kapcsolódó témák: #forma1 |