Hirdetés

Hamilton nyolcadszor lehet a Hungaroring királya

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2020.07.16. 08:06

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője immár nyolcadik alkalommal nyerheti meg a Magyar Nagydíjat, és ebben várhatóan legfeljebb csapattársa, az összetettben most vezető finn Valtteri Bottas, vagy Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája akadályozhatja meg.

Hirdetés

A 35 esztendős Hamilton ráadásul egy újabb mogyoródi sikerrel ismét beállítana egy Michael Schumacher-rekordot, a legendás hétszeres világbajnok ugyanis pályafutása során nyolc alkalommal diadalmaskodott a francia Magny-Cours-ban 1994 és 2006 között. Hamilton 2007-ben, 2009-ben, majd 2012-ben és 2013-ban, valamint 2016 után tavaly és tavalyelőtt bizonyult legyőzhetetlennek a Hungaroringen.

“Észbontóak ezek a rekordok, amelyeket Michael felállított, minden alkalommal meglepődöm rajtuk” – nyilatkozta a múlt vasárnapi Stájer Nagydíj megnyerése után a brit címvédő, hozzátéve, hogy a kanadai Montréal mellett a magyar pálya az egyik kedvence azért, mert itt általában jól megy neki a versenyzés.     

Hirdetés

“Ugyanakkor a Red Bullok elég erősek szoktak lenni a Hungaroringen, úgyhogy nem lesz egyszerű dolgunk” – jelentette ki Hamilton, aki 85 futamgyőzelemnél tart az F1-ben, és már csak hat hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt 91 sikerből álló csúcsát.

Verstappennek önmagában az még nem elég, hogy versenyképes az autója, de a szezonnyitó osztrák, és az egy héttel később rendezett stájer GP-n megmutatta, lenne lehetősége megfogni Hamiltont és Bottast. Csapattársának, a thaiföldi Alexander Albonnak a gyengébb teljesítménye viszont azt jelenti, hogy a holland nem kap megfelelő támogatást a két Mercedesszel szemben vívott csatájában.

Wéber Gábor, az M4 Sport vezető Forma-1-es kommentátora szerint Verstappennek emiatt is nehéz a dolga, ugyanakkor a holland pilóta csapaton belül olyan magasra tette a mércét, hogy azt nehéz lenne bármelyik másik versenyzőnek megugrani.

“Albon egy nagyon szimpatikus, laza srác, de nem elég gyors, márpedig számára is az lenne a lényeg, hogy fejlődjön és benne legyen a küzdelem sűrűjében. Most viszont csak úgy van a Forma-1-ben, de az előrelépés nem fog így összejönni neki” – mondta Wéber, aki a középmezőnyről szót ejtve a McLaren és a Racing Point közötti küzdelemre is kitért.

“A Racing Point versenyautója, mint konstrukció, sokkal jobb, mint a McLarené, utóbbi istállónak viszont nagyon erős a pilótapárosa” – utalt a kommentátor az Osztrák Nagydíjon harmadik Lando Norrisra és a Stájer Nagydíj időmérő edzésén harmadikként záró Carlos Sainzra. “A Racing Point hiába épített kiváló autót, és lehetne egyértelműen harmadik erő, mert Sergio Pérez még nem találja igazán az összhangot a géppel, Lance Stroll pedig egyszerűen nem elég gyors ahhoz, hogy kihozza a maximumot ebből a remekül sikerült konstrukcióból” – vélekedett Wéber Gábor, hozzátéve, hogy ezzel a két csapattal kellene versenyben lennie a Renault-nak is, de az első két futam alapján a francia gyári istálló elmarad a közvetlen riválisoktól.

A múlt vasárnapi stájer GP-n mindössze két kanyarig jutó Ferrari és versenyzői javíthatnak a Magyar Nagydíjon, de a csapaton belüli krízis elmélyülése és a fennálló problémák vélhetően nem az ő malmukra hajtják a vizet.

“Alapvetően optimista vagyok, ha másért nem, hát azért, mert nem kell sokat várnunk, hogy újra autóba ülhessünk” – nyilatkozta a mogyoródi versenyhétvége előtt a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel, aki a szezon végén távozik a Ferraritól. “Reménykedünk abban, hogy Magyarországon jobb eredményeket érünk el, mint Ausztriában” – tette hozzá.

A koronavírus-járvány nyomán zárt kapus 35. Magyar Nagydíjon a média is csak jelentősen korlátozott létszámban lehet jelen, ezért az M4 Sporton megszokott extra tartalmak közül ezúttal kevesebbet tudnak biztosítani a nézőknek.

A közmédia sportcsatornája ezzel együtt minden fontos történést élőben közvetít majd a pályáról, így a Forma-3-asok és a Forma-2-esek időmérő edzését és versenyeit is. “Igyekszünk mindent megmutatni az autósportot kedvelőknek, így arra is lesz lehetőségük azoknak, akik kíváncsiak az utánpótlás-sorozatok pilótáinak küzdelmeire, hogy lássák a jövő Forma-1-es versenyzőinek csatáit a Hungaroringen” – mondta Wéber Gábor.

A 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését szombaton 15 órakor, a 70 körös futamot pedig vasárnap 15.10 órakor rendezik.

Kapcsolódó témák: #forma1 |
likeold
a fb oldalunkat