Gyűjtést szerveztek a tornászok

virág zsolt, jótékonyság, Győr+ TV
Nagy Roland
2020.07.09. 12:45

Az egykori válogatott győri tornász Virág Zsolt tizenhárom éve szenvedett súlyos sérülést, élete azóta kerekesszékhez kötött. Zsoltnak most egy speciális autóra van szüksége, amelyhez sportágának győri képviselői, az edzők, sportolók indítottak gyűjtést.

A makói diákolimpián tizenhárom éve 2007 március 25-én szenvedett súlyos sérülést az akkor 17 éves Virág Zsolt. A győri tornász egyik nyakcsigolyája mozdult el egy rosszul kivitelezett szaltó közben. Azonnal lebénult, azóta kerekesszékben éli napjait. Számos próbálkozás történt fizikai állapotának javítására, de a különböző műtétek, kezelések nem hoztak javulást Zsolt állapotában.

Az egykori válogatott tornász korábban is számíthatott külső segítségére, ám családtagjai azok, akiktől a mindennapi életben a legtöbb támogatást kapja. Az autós közlekedés az utóbbi időben nehezebbé vált számára, ezért egy speciális gépkocsira van szüksége.

„Az autó csomagtartó részének padlólemezét úgy alakították át, hogy a kerekes székkel fel tudjak rá gurulni egy rámpán, a kocsim pedig rögzíthető a helyére. Így tudok be és kiszállni az autóból, anélkül, hogy emelni kellene” – mondta Virág Zsolt.

Az autó ára több, mint három millió forint, a tornászok ezt szeretnék összegyűjteni, és akcióba is kezdtek. A követhető példát a legkisebbek mutatták, akik az egy szülő ötletét valósították meg, játékos versenyen gyűjtöttek Zsoltnak pontokat, ezzel együtt pedig pénzt az alapítvány számlájára.

Az egyik nálunk versenyző kislány szülei felajánlották, hogy Balatonkenesén eltölthet náluk a kezdő, és haladó csapatunk egy hétvégét, ahol játékos tornaversenyt rendeznek. Az eredményekért pontok jártak, ezeket pedig pénzre válthatták. A lányok 250 ezer forintot gyűjtöttek össze Zsoltnak” – mondta Szűcs Róbert a GYAC vezetőedzője.

A kicsik az egyik edzésük közben adták át Virág Zsoltnak az általuk összegyűjtött pénzt, a speciális autó árának egy részét. A jótékonysági akcióhoz bárki csatlakozhat, kisebb nagyobb összeg felajánlásával. Ezeket a Győri Tornasportért Alapítvány számlaszámára várják.
58600300-11123868-00000000

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Helyi sport | #jótékonyság |