Győri Audi ETO: a cél a BL négyes döntőjébe jutás

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2022.05.06. 16:03

A szezon eddigi legfontosabb mérkőzését játssza szombaton 16 órakor a Győri Audi ETO KC. A kéziladacsapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a francia Brest Bretagne-t fogadja az Audi Arénában. Az oda-visszavágós párharc első felvonásán 21-21-es döntetlen született.

A győri csapat nem játszott csúcsformában, ezt Ambros Martín vezetőedző mellett a játékosok is megjegyezték. A Győr+ Médiának Lukács Viktória és Schatz Nadine elmondta, jó játékkal szeretnék kivívni a négyes döntőbe jutást.

,,Nagyon kevés gyors akcióból tudtunk eredményesek lenni az első meccsen, pedig sok könnyű gólt kellene lőnünk a lerohanásokból. Emellett sok kipattanó labdát az ellenfél szerzett meg. Ezekre sokkal jobban kell figyelnünk a visszavágón. Nagyon örülünk, hogy a párharc második mérkőzését hazai pályán játszhatjuk. A szurkolóink hatalmas erőt fognak adni nekünk, és remélem, hogy ott leszünk a Final Fourban – fogadkozott Lukács Viktóra. – Egész évben arra készültünk, hogy itt lehessünk, azért edzettünk annyit, hogy ilyen téttel bíró meccseket játszhassunk. Ez a legjobb része a szezonnak, hiszen itt már érmekért és kupákért megy a harc. Sok kézilabdázónak az az álma, hogy ehhez hasonló mérkőzéseken lépjen pályára. Remek érzés volt szerepelni tavaly a négyes döntőben. Bízom benne, idén még jobb hangulat lesz majd, és ezúttal is ott leszünk”.

Schatzl Nadine is tisztában van vele, az ETO-val szemben elvárás, hogy bejusson a Final Fourba.

,,A Brest elleni első mérkőzésen idegesen és görcsösen kezdett a csapat. Nem azt játszottuk, amit az elején megbeszéltünk. Nagyon bízom benne, hogy a hibáinkat a hazai találkozóra ki tudjuk javítani. A kinti meccsen nagyon kevés gólt lőttunk lerohanásból. Készülünk arra, hogy erre jobban odafigyeljünk, és sok könnyű gólt szerezzünk. Nagyon várom már a mérkőzést, fantasztikus az atmoszféra, amikor megtelik az Audi Aréna. A szurkolóink támogatása plusz energiát jelent számunkra. Természetesen szeretnénk mindezt győzelemmel meghálálni” – jelentette ki a balszélső.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Bajnokok Ligája | #híradó | #kézilabda |