Jégkorong

Gyergyói siker az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Fotó: Vig Norbert
Szigeti Sándor
2022.02.16. 21:17

Az Erste Liga alapszakaszának utolsó hazai mérkőzésén lépett pályára ma este az UNI Győr ETO HC. Jövő héttől már a rájátszásba kerülés lesz a tét a DVTK Jegesmedvék ellen.

A bajnokság negyedik helyén álló Gyergyói Hoki Klub érkezett a Nemak Jégcsarnokba. A gyergyóiak számára komoly tétje volt a meccsnek, hiszen egy győzelemmel továbbra is harcban maradtak volna a második helyért, valamint az ezzel együtt járó jobb kiemelésért a bajnokságban.

Ennek megfelelően nem udvariaskodtak, már a negyedik perc elején vezetést szereztek Bodó Cristopher révén, majd a 11. percben Orbán növelte előnyüket. A második gyergyói gólra azonban pillanatokon belül érkezett a válasz: Szalma Zsolt zárkóztatta fel az ETO-t. Az első harmad 2-1-es vendégvezetéssel ért véget.

A folytatásban a csapatok gyakorlatilag lemásolták az első játékrészt: csak egy újabb gyergyói duplát követően tudott szépíteni a Győr. Ám tartósan ez sem mentett meg bennünket a három gólos hátránytól: a második harmad hajrájában Sárpataki volt ismét eredményes, 5-2-re növelve az erdélyi csapat előnyét.

Az utolsó felvonás hozta a meccs legkiegyenlítettebb szakaszát. Bár helyzetek mindkét fél előtt adódtak, sokáig egyik csapat sem volt eredményes. Ladányi Balázs a hajrában a kapust is lehívta, így tizenöt másodperccel a találkozó vége előtt Haaranen korongja talált utat az immár üres győri kapuba, beállítva ezzel a végeredményt:

UNI Győr ETO HC – Gyergyói Hoki Klub 2-6 (1-2, 1-3, 0-1)

A mieink számára az bajnokság alapszakaszából már csak egyetlen találkozó van hátra: szombaton az UTE ellen idegenben lépünk jégre 18.30-tól az Újpesti Jégcsarnokban.

Jövő héttől már a playoff-kvalifikáció mérkőzései következnek az alsóházban.

A rájátszásba kerülésért zajló párharcok menetrendje már a múlt héten kialakult, miután a tabellán a 7. és 10. hely között álló együttesek pozíciója már nem változhatott a pontkülönbségek miatt.

Az Erste Liga kiírásának megfelelően először a 7. helyen álló csapat, vagyis a DEAC választhatott magának ellenfelet. A debreceniek a 10. helyen álló Titánokat hívták csatába. Ezzel eldőlt az is, hogy a playoff-kvalifikáció másik párosítása a 8. helyen álló DVTK Jegesmedvék összecsapása lesz az alapszakaszt kilencedikként záró UNI Győr ETO HC-vel.

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. Komoly előny, hogy az alapszakaszban előrébb végző csapatok játszhatják hazai pályán az első két mérkőzést. Ennek megfelelően a mieink az első két találkozójukat jövő héten Miskolcon játsszák majd. Az ETO HC programja:

Február 21., hétfő, 18 óra: DVTK Jegesmedvék – UNI Győr ETO HC
Február 22., kedd, 18 óra: DVTK Jegesmedvék – UNI Győr ETO HC
Február 24. csütörtök, 18.40: UNI Győr ETO HC – DVTK Jegesmedvék

A további meccsnapokat, amennyiben szükségesek lesznek, február 25.-re (péntekre), valamint február 27.-re (vasárnap) jelölték ki. A párharc győztese kerül be az Erste Liga rájátszásába.

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #erste liga | #jégkorong | #Uni Győr ETO HC |