Csúcstenisz

Fucsovics Márton Győrben lép pályára

Fotó: dorko.hu
Nagy Roland
2020.12.07. 17:05

Magyarország legjobb férfi teniszezői játszanak azon a tornán, amelyet az Olimpiai Sportparkban rendeznek december 12-én és 13-án. A szervezők két TOP 100-as magyar klasszist is a mezőnyben tudhatnak, pályára lép Fucsovics Márton és Balázs Attila is.

A Tenisz Masters 2020 elnevezésű pénzdíjas viadalon a sportág két hazai sztárja mellett olyan játékosok szállnak versenybe a végső sikerért, akik nemzetközi porondon is bizonyítottak már, hazánkban pedig egyértelműen a legjobb nyolcban vannak.

„Rendkívül erős lesz a mezőny, hiszen Valkusz Máté, Marozsán Fábián, Fajta Péter, Makk Péter, Piros Zsombor és Nagy Péter ellen még Fucsovics Marci és Balázs Attila sem mehet biztosra. Fontos tudni, hogy ez nem egy gála, ahol gyakorlatilag tét nélküli mérkőzéseket játszanak a résztvevők, biztos, hogy mindent beleadnak majd. Fucsovics Marciéknak például ez az utolsó felkészülési torna az Australian Open előtt, ráadásul ugyanazon a borításon teniszezhetnek, mint amin majd Ausztráliában játszanak” – mondta Somogyi Zsolt, a verseny egyik szervezője.

A mérkőzéseket az Olimpiai Sportpark kemény borítású pályáin rendezik, a pandémia miatt nézők nélkül. A közönség televíziós közvetítésen keresztül szurkolhat majd, hiszen az összes meccs látható lesz a Sport1 műsorán. A torna első napján, december 12-én 9 órától 15 óráig lesz élő közvetítés, a többi találkozó felvételről kerül adásba, míg vasárnap 9 órától 17.30-ig közvetít a Sport1 a tenisztornáról. A döntő vasárnap 15 órakor kezdődik.

„A Magyar Tenisz Szövetség új vezetésének egyik célja, hogy nyisson a vidéki bázisok felé, és ne legyen annyira fővároscentrikus a sportág, mint az elmúlt évtizedekben volt. Egy ez nagyon jó lehetőség arra, hogy Győr megalapozza egy rangos tornának a jövőjét, amelyet akár évente megrendezhetünk a városban. Tervben van az, hogy a legjobb női teniszezők is csatlakoznak, és velük együtt indulhat el egy nagyszerű győri tenisztorna története” – tette hozzá Somogyi Zsolt.

A verseny fővédnöke dr. Dézsi Csaba András polgármester, a torna főtámogatója a Somogyi Electronic, a szervezésből és a források előteremtéséből pedig Győr városa, valamint a GYAC és a Magyar Tenisz Szövetség is részt vállalt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a GYAC-ban gyerekek, felnőttek, szeniorok, amatőrök és profik, sőt a kerekesszékes teniszezők is otthonra találtak. Fontos számunkra, hogy a fiatalok elé példaképeket állítsunk és irányt mutassunk. Kitűnő lehetőség erre a férfi Szuperliga-csapatunk, mely idén bajnokságot nyert, és remek alkalom ez a rangos torna is, amellyel reméljük, hagyományt teremtünk” – mondta Szombati-Serfőző Eszter, a GYAC szakosztályvezetője.

Kapcsolódó témák: #Győr | #sport | #tenisz |