Felkészülési tornára utazik a magyar női kézilabda-válogatott

MTI Kovács Anikó
2023.02.16. 18:05

Március 3-án Németország, másnap Lengyelország csapatával játszik edzőmérkőzést a világbajnoki selejtezőre készülő magyar női kézilabda-válogatott. Az ETO-ból Győri-Lukács Viktória és Schatzl Nadine tagja a keretnek.

A hazai szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a németekkel Ludwigsburgban, a lengyelekkel Heidelbergben találkozik Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, amely április 8-án és 12-én Izlanddal játszik vb-selejtezőt.

“Az Európa-bajnokság után először találkozik majd a válogatott. Újra ott lesz velünk Bíró Blanka, örömteli, hogy sérüléséből felépült, az év vége óta hétről hétre pályára lép. Az első három napban velünk gyakorol majd Cirjenics-Kovacsics Anikó is, a célunk, hogy visszaépítsük őt a csapatba, hiszen hosszú távon számítunk rá” – nyilatkozta a 19 fős keretet illetően Golovin.

A válogatott hét február 27-től március 5-ig tart majd.

A magyar válogatott kerete:
    kapusok:
Bíró Blanka (Ferencváros), Janurik Kinga (Ferencváros), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
    jobbszélsők:
Győri-Lukács Viktória (Győr), Töpfner Alexandra (Debrecen)
    jobbátlövők:
Klujber Katrin (Ferencváros), Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Papp Nikolett (Siófok)
    irányítók:
Vámos Petra (Debrecen), Kuczora Csenge (Vác), Cirjenics-Kovacsics Anikó (Ferencváros)
    beállók:
Bordás Réka (Debrecen), Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Pásztor Noémi (Mosonmaróvár)
    balátlövők:
Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok), Kácsor Gréta (Debrecen), Szöllősi-Zácsik Szandra (Ferencváros)
    balszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Győr).

Kapcsolódó témák: #magyar válogatott | #női kézilabda | #sport |