Koronavírus

Felfüggesztették a cseh labdarúgó-bajnokságot

Illusztráció: Pixabay
MTI
2020.10.13. 21:49

A koronavírus-járvány második hulláma miatt felfüggesztették a cseh labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának küzdelmeit.

A liga (LFA) keddi közleménye szerint mindkét sorozat a hetedik fordulótól folytatódik majd, amint lehetségessé válik, hogy ismét mérkőzéseket rendezzenek.

Az LFA honlapján megjelentekben kiemelik: ezzel egy időben tárgyalásokat kezdeményeznek Andrej Babis miniszterelnökkel és Roman Prymula egészségügyi miniszterrel, hogy az új egészségügyi rendelkezések betartásával miként lehet biztosítani a csapatok közös edzését.

Dusan Svoboda LFA-elnök azt mondta, annak érdekében, hogy a bajnoki szezont a tervek szerint le tudják játszani, várhatóan rövidebb lesz majd a téli szünet.

Az egyelőre kérdéses, hogy a csehek három Európa-ligában szereplő együttese, a Sparta Praha, a Slavia Praha és a Slovan Liberec miként fog pályára lépni a jövő héten rajtoló sorozatban.

Csehországban a járvány fokozódó terjedése miatt szerdától szigorodnak az egészségügyi szabályok, amelyek értelmében – a többi között – bezárják az általános iskolákat, a klubokat, bárokat és éttermeket, továbbá gyülekezni legfeljebb hat személynek lesz szabad.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #labdarúgás |