
Fantasztikus hangulatú mérkőzésen dőlt el a Győri Audi ETO KC EHF Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutása. A győriek a múlt heti, szoros küzdelem után magabiztos győzelmet arattak a HB Ludwigsburg együttese ellen, így a zöld-fehérek mehetnek tovább.
Bajnokok Ligája – Rájátszás
Győri Audi ETO KC – HB Ludwigsburg 29-22 (13-10)
Győr, Audi Aréna
Játékvezető: Ismailj Metalari, Nenad Nikolovski
A múlt heti, szűkös győri győzelemmel záruló, németországi odavágó után Győrben fogadta az ETO KC a tavalyi döntős ellenfelét, a HB Ludwigsburg együttesét. Óriási katlanhangulat uralkodott az Audi Arénában, a négyes döntőbe jutás lehetősége nemcsak a lelátókra, hanem a pályára is feszültséget hozott.
A mérkőzés kezdetére azt már lehetett tudni, hogy az Odense legyőzte a Fradit, így a dán együttes biztos résztvevője az EHF budapesti négyes döntőjének.

Per Johansson együttese ezúttal jóval összeszedettebben játszott, a támadójátéknak és Sako bravúros védéseinek köszönhetően az első félidő derekán, 6-3-as eredménynél hívta le Griesbach a csapatát, akik ezután egy gólra zárkóztak a győriektől (6-5).
A győriek az első félidőben stabilan tartották a legalább egygólos előnyt, a vendégek pedig jórészt csak hétméteresekkel tudtak szűkíteni a hátrányukon, csak úgy, mint a Hovden kétperces kiállításával járó, véleményes szituáció után.

Per Johansson a találkozó 22. percében élt az első időkérési lehetőséggel, jó időben rázta fel csapatát, akik háromgólos előnyt tudtak kidolgozni az első játékrész végére (13:10).
A második félidőt emberhátrányban kezdte az ETO Ryu kétpercese miatt. Ez nem tudta összezavarni a győrieket, szorgos gólgyűjtésbe kezdtek, aminek köszönhetően a 36. percre már négy gólra távolodtak a németektől. Az eredményjelző a Ludwigsburg oldalán befagyott, a zöld-fehérek nekiláthattak az előny növelésének, ami fontos is volt abból a szempontból, hogy csupán egygólos előnyből indították a párharcot.

Az ETO folyamatos nyomásgyakorlásának köszönhetően öt perccel a mérkőzés vége előtt 27-21-es eredményt mutatott a kijelző, a hajrában is rengeteget hibázott a Ludwigsburg, így faragni már nem tudtak a hátrányukból. A mérkőzés végeredménye 29-22 lett, ezzel a Győri Audi ETO KC bejutott az EHF négyes döntőjébe.

Azt, hogy ki lesz az ETO elődöntős ellenfele, arról a hétfői sorsolás dönt. A négyes döntőt a budapesti MVM Dome-ban játsszák június első hétvégéjén.