Elérte az F1-et a koronavírus, Perez megfertőzödött

Fotó: BWT Racing Point F1 Team Facebook
MTI
2020.07.31. 06:23

Sergio Péreznek, a Forma 1-es Racing Point csapat pilótájának pozitív lett a koronavírustesztje, így nem szerepelhet a hétvégi Brit Nagydíjon.

A mexikói versenyzőről csütörtök délután azt közölték, hogy tesztjének eredménye bizonytalan eredményt hozott, ezért nem vett részt a silverstone-i viadal hivatalos sajtótájékoztatóján, és újra tesztelték. A Nemzetközi Automobil Szövetség aztán este bejelentette, hogy az újabb teszt szerint Pérez elkapta a vírust, így az előírásoknak megfelelően karanténba került, és nem indulhat ezen a héten a viadalon. A Racing Point – melynek központja éppen Silverstone-ban van – korábban azt közölte, hogy pilótája a legutóbbi futam óta nem volt pályán és hazájába sem látogatott.

A versenyen helyettese a belga Stoffel Vandoorne vagy a szintén mexikói Esteban Gutierrez lehet. Mindkét pilótának van F1-es tapasztalata. A sajtó a két pilóta mellett Nico Hülkenberget és Fernando Alonsot is szóba hozta mint lehetséges beugrót.

Sergio Pérez július 19-én, a Magyar Nagydíjon a hetedik helyen végzett, az idei vb-sorozatból eddig megrendezett három futamon – a thaiföldi Alexander Albonhoz (Red Bull) hasonlóan – 22 pontot szerzett, ezzel a hatodik helyen áll a pontversenyben. Vasárnap Silverstone-ban a vb negyedik futamát rendezik meg, ahol jövő hét végén az ötödik versenyre is sor kerül.

Kapcsolódó témák: #forma1 |