Egy évvel elhalasztják az olimpiát!

Győr+ / MTI
2020.03.24. 14:02

A legfontosabb szereplők jutottak egyetértésre abban, hogy halasztani kell.

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyetért abban, hogy el kell halasztani a tokiói olimpiát.

A japán kormányfő kedden telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a nagyjából egyéves halasztás szükségességét illetően.

 (Hivatalosan a NOB végrehajtó bizottsága még kedden, gyorsan összehívott rendkívüli ülésen – ugyancsak telefonkonferencia keretében – vitatja meg a halasztás lehetőségét.)

Az olimpiai láng marad Japánban és egyezség született arról is, hogy az elnevezés nem változik, a jövő évi játékoknak is 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok lesz a neve.

A modernkori játékok 124 éves történetében korábban nem volt példa halasztásra.

Törlés már volt, mégpedig ötször: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d’Ampezzó-i téli olimpiát nem rendezték meg.

A törlés most nem merült fel, korábbi sajtóinformációk szerint három halasztási forgatókönyv volt, idén őszi, jövő nyári és 2022-es rendezés lehetősége vetődött fel.

Az elmúlt hetekben a kvalifikációs versenyek, Európa- és világbajnokságok sorozatos halasztása után – sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett – egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az olimpia esetében is. Kanada vasárnap elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.

A NOB álláspontja a fokozódó nyomás ellenére sokáig az volt, hogy nem kell elhamarkodottan dönteni, májusban is elég lehet határozni az esetleges módosításról, és a japán szervezők is rendszeresen úgy foglaltak állást, hogy tartják magukat az eredeti időponthoz.

Kedden a Reuters brit hírügynökség azt jelezte, hogy napokon belül eldől az olimpia sorsa.

Az események felgyorsulásában vélhetően komoly szerepet játszott, hogy az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is jelezte: a halasztást tartja a legjobb megoldásnak. Az Egyesült Államok nemcsak messze a legsikeresebb nemzet a modern olimpiák történetében, de a NOB bevételeinek több mint felét is biztosítja a televíziós jogdíjak és szponzorok révén.

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a koronavírus terjedése, a járvány világméretűvé válása miatt az eredeti időpontban nem kerülhet rá sor.

Amint azt megírtuk, az USA is éppen ma jelentette be, hogy a halasztást tartaná jó megoldásnak, korábban pedig győri sportolókat is kérdeztünk arról, hogy élik meg a nyári olimpia dátumának lebegtetését.

Kapcsolódó témák: #olimpia2020 |