Belga Nagydíj

Másodszor is piros zászlóval szakították félbe a futamot

Fotó: F1.com
MTI
2021.08.29. 18:34

Másodszor is félbeszakították a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat Spa-Francorchamps-ban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

A verseny a heves esőzés és az erős szél miatt nem rajtolhatott el 15 órakor, 25 perccel később pedig a mezőny két kört tett meg a biztonsági autó mögött, majd a versenybíróság piros zászlóval félbeszakította az eseményt.    

Csaknem három és félórás várakozást követően 18:17 órakor újfent kigurultak a versenyautók a pályára a Safety Car mögött, de két kör után ismét visszatértek a boxutcába, mert megint piros zászlóval leállították a körözést.    

Az újraindításnál ugyanakkor egyórás időhatárt rendelt el a versenybíróság, ha pedig annak elteltéig nem javulnak az időjárási körülmények, akkor a biztonsági autó mögött megtett négy kör alapján “intik le” a futamot, a sorrend végeredménnyé válik, az első tíz helyen zárók pedig a helyezésükért járó világbajnoki pontok felét kapják majd meg.

Nemrégiben:

Csaknem három és félórás csúszással elindult a futam

A több mint háromórás halasztásra azért volt szükség, mert a legendás Spa-Francorchamps pályán egész hétvégén esik az eső, és a csapadék intenzitása vasárnap délután hevessé vált, valamint a szél is felerősödött.    

A mezőny 15:25 órakor két kört megtett a Safety Car mögött, de akkor piros zászlóval félbeszakították a versenyt.    

Az eredetileg 44 körös futamot a halasztást követően egyórás időhatárral indították újra.


Korábban írtuk:

Kapcsolódó témák: #forma1 |