Bottas győzött, világbajnok a Mercedes

Fotó: Mercedes/F1vilag.hu
MTI
2019.10.13. 09:26

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat Szuzukában, ahol a német istálló bebiztosította sorozatban hatodik elsőségét a konstruktőrök pontversenyében.

A 30 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, pályafutása hatodik futamgyőzelme, Szuzukában pedig ez az első sikere. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a másik Mercedesszel az ötszörös vb-győztes, címvédő brit Lewis Hamilton végzett.    

A rajtnál a harmadik kockából induló Bottas gyakorlatilag kikerülte az első sorból startoló két Ferrarit, Vettelnek és Charles Leclerc-nek ugyanis nem sikerült igazán jól elkapnia a piros lámpák kialvásának pillanatát. Hamilton negyediknek sorolt be, Max Verstappen (Red Bull) pedig az első kanyarban megpróbált a külső íven elhúzni legalább az egyik Ferrari, Leclerc mellett, de nem sikerült neki. A két autó összeütközött, Verstappennek később a sérült versenygéppel fel is kellett adnia a futamot, míg Leclerc a boxba hajtott elsőszárny-cserére, és csak a mezőny végén tudott visszatérni a pályára.    

Az élen Bottas, Vettel, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, amely az első kerékcserék után sem változott, aztán Vettel a 31. körben másodszor is kiment a boxba új gumikért.
Bottas a 37. körben kapott ismét friss abroncsokat, Hamilton pedig tíz körrel a leintés előtt járt másodszor a boxban kerékcserén.    

A hajrában Bottas senkitől sem zavartatva haladt a siker felé, Hamilton pedig üldözte, majd utol is érte Vettelt, de nem tudta megelőzni, és meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A vb-címvédő brit versenyzőnek az egyéni vb-pontversenyben így is 64 pont az előnye a második Bottas előtt négy futammal az idény zárása előtt.    

A vb két hét múlva, Mexikóban folytatódik.

Kapcsolódó témák: #forma1 |