Női kézilabda

Bódi Budaörsön folytatja

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
Győr+
2020.06.25. 16:17

Szerdán jelentette be a Győri Audi ETO KC, hogy válogatott játékosa, Bódi Bernadett befejezi győri karrierjét. Csütörtökre az is kiderült, hogy a közkedvelt Bodesz Budaörsön folytatja.

„Bódi Bernadett július közepén Moyra-Budaörs Handball játékosaként kezdi meg a nyári felkészülést és szeptembertől velünk harcol a feljutásért. A négyszeres Bajnokok Ligája győztes klasszis hosszútávú, hároméves szerződést kötött klubunkkal.” – olvasható a budaorshandball.hu-n.

Győrben a sportág legmagasabb céljaiért küzdhettem, hálás vagyok mind a két felejthetetlen korszakért, amit az ETO-ban tölthettem. Sok ingázással töltött év után szerettem volna közelebb lenni a családomhoz, úgy, hogy azt általam szenvedélyesen szeretett kézilabdát sem kell feladnom. Hosszútávú, mind a két fél számára kedvező megállapodást kötöttünk a budaörsi vezetőkkel, akik a pályán és a pályán kívüli céljaimban egyaránt támogatnak. Ameddig bírni fogom, mindenképpen szeretnék kézilabdázni.

Bódi Bernadett, már új csapata melegítőjében

Hornyák Ágival, Pálos-Bognár Barbarával, Hajduch Csengével és Szabadfi Ágnessel is játszottam már együtt korábban, izgatottan várom a közös felkészülést és a bemutatkozást budaörsi színekben. Különösebb győzködésre nem volt szükségem, jó hangulatú, barátságos közösségbe kerültem. A karrierem során többször is játszottam már a BVUSS-ben, nagyon szeretem a csarnokot, minden körülmény adott a zavartalan munkavégzéshez. Cél az NB I-be feljutás, aminek meg kell valósulnia idén. Azon leszek, hogy a tudásom legjavával segítsem a klubot. Tempó Budaörs!” – nyilatkozta Bódi Bernadett új klubja honlapján.  

Fotó: budaorshandball.hu / Rédl Dávid)

Kapcsolódó témák: #kézilabda |