Női kézilabda

Bódi Bernadett elhagyja az ETO-t

Fotó: etokc.hu
Győr+
2020.06.24. 19:05

Közös megegyezéssel távozik 2020. június 30-i hatállyal Bódi Bernadett a Győri Audi ETO KC csapatától. A rutinos szélső maga kérte, hogy 2021 nyaráig szóló kontraktusa már ne lépjen életbe, és szabadon igazolható játékosként máshol folytathassa pályafutását.

Bódi Bernadett Szegeden kezdett kézilabdázni, Győrbe pedig Orosházáról igazolta le az akkori klubvezetés. Első meccsét 2002. április 28-án játszotta a felnőtt csapatban a Hódmezővásárhely ellen, és két gólt is szerzett. 2007-ben szerződött Dániába a Randers csapatához, onnan pedig Békéscsabán, Siófokon és a Dunaújváros csapatán át vezetett az útja vissza Győrbe 2013 nyarán.

„Amikor idén év elején megállapodtunk Bódi Bernadettel az egy éves hosszabbításról még senki sem látta, hogy a koronavírus okozta helyzet mi mindent okoz, és a szezont teljesen átírja. Azért nem éltünk Jana Knedlikova esetében az opciónkkal a 2020/21-es szezonra vonatkozóan a hosszabbítást illetően, mert ahogy korábban is nyilatkoztam, ha van lehetőség magyar játékos szerepeltetésére akkor megteszünk mindent annak érdekében, hogy az a játékos Győrben játsszon. Lukács Viktória így került most hozzánk. Tisztában voltunk vele, hogy Bódi Bernadett már tervezte életét a sportolói karrier után is, elsősorban a családalapítás szerepelt nála már a fókuszban, de ezek tudatában, elsősorban 2020. november végéig terveztünk vele. Azért eddig, mert a válogatottal járó megterhelések (olimpiai selejtező, EB-selejtezők, Olimpia) mellett alig lett volna pihenője a játékosoknak, igy a jobbszélen Bódi Bernadett az ősz folyamán terhermentesíteni tudta volna Faluvégi Dorottyát és Lukács Viktóriát. Bódi Bernadett ezeket elfogadva írta alá szerződését, ám a koronavírus megváltoztatott mindent. Az új helyzetben úgy döntött nem lépteti életbe új, a 20/21-es szezonra szóló kontraktusunkat, ezt közös megegyezéssel felbontjuk. Egy rendkívül hasznos, igazi csapatjátékostól köszönünk most el, személy szerint sosem feledem el, amikor két győztes FINAL4-on is sérülés miatt gyakorlatilag egyedül hozta le a két-két meccset, és játékával biztos pontja volt csapatunknak. Köszönöm eddigi munkáját, sok sikert kívánok neki a mind a sportpályán, mind a magánéletben.” -nyilatkozta Dr. Bartha Csaba elnök.

„A koronavírus helyzet sokmindent átírt, így én is máshogy láttam már a helyzetemet. Köszönöm Dr. Bartha Csaba elnök úr pozitív hozzáállását a kérésemhez. Szép emlékekkel távozom Győrből, hálás vagyok az itt eltöltött két időszakomért, mindegyik más-más miatt marad emlékezetes számomra. Az ETO a legfontosabb klub a pályafutásom során, éppen ezért szurkolok továbbra is a lányoknak, hogy minden fronton nyerjenek!” – mondta Bódi Bernadett.

Bódi Bernadett 13 szezonon keresztül (2001-2007, 2013-2020) viselte a Győri ETO mezét. Ez idő alatt hétszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát a csapattal, valamint négyszeres Bajnokok Ligája győztes. Érdekesség, hogy amennyiben megrendezésre kerül a 2019/20-as szezon Női Kézilabda Bajnokok Ligája FINAL4-ja, és amennyiben azt meg is nyeri a Győri Audi ETO KC, akkor Bódi Bernadett is aranyérmes lesz, hiszen a FINAL4-ig vezető meccseken tevékeny részt vállalt.  

Győri pályafutása alatt Bódi Bernadett 467 tétmérkőzésen szerepelt zöld-fehér mezben, ezeken a találkozókon 863 gólt dobott, ez 1,85-ös meccsenkénti gólátlagot jelent.

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC |