Bekkert és Benczét is elvitte a Tiszakécske

HAK Fotó: tiszakecskefoci.hu
2023.07.07. 07:25

Az ETO FC Győr keretében jelenleg is tart az átalakulás, az érkezők mellett távozók is vannak. A Tiszakécskei LC két játékost, Bekker Rolandot és Bencze Márkot is leigazolta.

A tiszakécskei klub előbb a 21 éves Bekker Roland érkezését jelentette be, aki egyébként megjárta a Borussia Mönchengladbach utánpótlását is. A balhátvéd a 2020-2021-es szezonban a III. Kerületi TVE játékosa volt. Az ETO-hoz ez év április 8-án igazolt, s a szezon végéig kötelezte el magát a zöld-fehér klubnál.  

Bencze Márk már a Tiszakécskei LC-t erősíti

Szintén a Tiszakécskei LC csapatát erősíti a következő szezonban Bencze Márk is, akit ugyancsak az ETO-tól igazoltak. Bencze 16 évesen a holland Vitesse csapatába igazolt, ahonnan három év után tért haza a Siófok gárdájához. Megfordult Mezőkövesden, Csákváron és Szegeden is, Győr után pedig most Tiszakécske következett. Bencze Márk az ETO csapatában összesen 25 mérkőzésen szerepelt, ebből tizenegyszer volt kezdő, háromszor csere és szintén tizenegyszer a kispadon kapott helyet. Győri tartózkodása alatt összesen három gólt szerzett.

Forrás: nemzetisport.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás | #NB II |