Az ETO FC labdarúgócsapata a héten kezdte meg felkészülését a 2026-27-es szezonra. Mint ismert, a csapat 13 év után ért fel újra az első osztályú bajnokság dobogójának legfelső fokára. A sikertörténet egyik fontos szereplője a Ferencváros elleni kulcsmérkőzést eldöntő Bánáti Kevin volt. A 21 éves labdarúgó sportkarrierje mellett civil életére is készül a győri Széchenyi István Egyetem hallgatójaként.
Az ETO FC 2026-ot megelőzően 2013-ban ünnepelhetett utoljára bajnoki címet, majd megjárta az NB III-at is, és mindössze két éve jutott vissza az első osztályba. Már ehhez is csodával határos teljesítményre volt szükség – a csapatnak mind az öt utolsó mérkőzését meg kellett nyernie –, de az talán még nagyobb csoda, hogy az újbóli NB I-es tagság első évében nemzetközi kupaindulást érő negyedik helyen végzett, míg a második évben a bajnoki címet is elhódította. Bánáti Kevin mindhárom sikernek a részese volt. A legutóbbi idény során 29 mérkőzésen lépett pályára, három gólt és két gólpasszt jegyzett. A fiatal labdarúgó – aki az U 21-es válogatottnak is tagja – a Széchenyi István Egyetem rekreáció és életmód szakos hallgatója.
„Büszke vagyok arra, hogy tudtam segíteni a csapatnak a feljutásban, és az első osztályban eddig elért eredményeinkből is kivettem a részem. A bajnoki cím megszerzése óta már eltelt néhány hét, de még mindig nehéz felfogni azt, amit elértünk. Ez a csapat számára is hatalmas boldogságot jelentett, és személy szerint nekem is, hiszen néhány nappal a 21. születésnapom után már magyar bajnoknak mondhattam magam” – fogalmazott. Idénybeli legemlékezetesebb találatát a 30. fordulóban éppen a legnagyobb rivális, a Ferencváros ellen szerezte, a sorsdöntő találkozót ugyanis az ő góljával nyerte meg az ETO. „Természetesen nagyon örültem annak a gólnak, de a valódi értéke – hogy az a győzelem döntően befolyásolta a bajnokság végkimenetelét – csak később tudatosult bennem” – emlékezett vissza.

Az álomszerű szezon után csak egy rövid pihenő jutott a győri játékosoknak, hiszen júliusban már a Bajnokok Ligája selejtezője vár az ETO-ra. Bánáti Kevin bizakodó a jövőt illetően: „Tudom, hogy mire vagyunk képesek, ezért várom már a rajtot, illetve azt is, hogy ismét szép sikereket érjünk el a hazai és a nemzetközi mezőnyben egyaránt. Célom, hogy a teljesítményemmel felhívjam magamra Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmét, és több győri társamhoz hasonlóan én is bemutatkozhassak a felnőtt válogatottban, sőt idővel meghatározó játékosa legyek. Kész vagyok ezért nagyon sokat dolgozni” – húzta alá.
A céltudatos fiatal a labdarúgó-pályafutása mellett a távolabbi jövőre is gondol, ezért jelentkezett az érettségi után a Széchenyi István Egyetemre. „Mindig fontos volt számomra a tanulás, azt gyerekként sem hanyagoltam el. Otthon is arra neveltek, hogy több lábon álljak, és a foci mellett is képezzem magam” – mondta. Hozzátette, az élsportot és az egyetemet nem könnyű összeegyeztetni, de Győrben ehhez minden segítséget megkap. Úgy látja, sokat jelent az intézmény által meghirdetett kettős életpálya-modell, valamint az ETO FC-vel fennálló együttműködés is. „Ez jó lehetőség a fiatalok számára, hogy sportkarrierjük mellett a diplomaszerzés is elérhető legyen. Talán a személyes példámmal is tudom mindezt támogatni” – zárta a magyar bajnok labdarúgó.