A szlovákok legyőzésével kezdte az Eb-t a magyar női kosárlabda-válogatott

Pécskai István Fotó: MTI/Kovács Tamás
2023.06.15. 14:12

A magyar női kosárlabda-válogatott 89-67-re legyőzte Szlovákia csapatát az Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján Ljubljanában.

Dubei Debóra, a SERCO UNI Győr játékosa és a válogatott csapatkapitánya a meccs előtt elmondta, megtiszteltetésnek tartják, hogy ott lehetnek az Eb-n, főként azért, mert két éve nem sikerült kijutni a kontinensviadalra. Készen állnak a feladatra, a kerettagok kiskoruk óta ismerik egymást, sikeresek voltak korosztályos szinten – itt az idő, hogy felnőttként is komoly eredményeket érjenek el.

A szavakat tettek is követték, hiszen a nemzeti csapat magabiztosan, jól kosárlabdázott a szlovákok ellen. Már az első negyedben sikerült négy pontos vezetésre szert tenni, majd a második játékrész végére megduplázták előnyüket a mieink (40-32).

A szlovákok a harmadik negyedben egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak, és feljöttek két pontra. A záró játékrészben a mieink akarata érvényesült, az utolsó negyedben játszott a legjobban a magyar válogatott, és végül 22 pontos különbséggel diadalmaskodott.

A mieink holnap a törökök ellen lépnek pályára az Eb-n.