Ökölvívás

A negyeddöntő jelentette a végállomást

Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Szigeti Sándor
2022.03.21. 09:13

Két győztes mérkőzés után már az éremért bokszolhatott a horvátországi U22-es ökölvívó Európa-bajnokságon a győri színekben versenyző Gerzsenyi István.

A Porečben zajló kontinensviadalon a nagyváltósúlyúak 71 kg-os mezőnyében Gerzsenyi előbb az ír Darragh Gilroyt, majd az örmény Narek Zaharjant verte meg nagy csatában. A harmadik találkozón már az Eb-elődöntőbe jutás, és az éremszerzés volt a tét.

Ezúttal a walesi Garan Croft volt az ellenfél. Gerzsenyi nagyon elszántan készült erre az összecsapásra is. Papíron nem ő volt ugyan a mérkőzés esélyese, de itt volt a nagy lehetőség, hogy élete eddigi legfontosabb nemzetközi tornáján rögtön éremmel mutatkozzon be. A Brit Nemzetközösségi Játékokra készülő Croft azonban nagyon stabilan állt a lábán, és hozta az első két menetet.

A folytatásban aztán mindent egy lapra feltéve támadt István, és be is húzta a harmadik három percet, ám a meccset nem sikerült megfordítania.

A szíve, és a küzdeni akarása mind a három mérkőzésén rendben volt. Két nyert mérkőzésével, mindenképpen dicséret illeti a teljesítményét– fogalmazott Bertók Róbert szövetségi kapitány.

Gerzsenyi István

Gerzsenyi tavaly decemberben Győrben hódította el a nagyváltósúlyú magyar bajnoki címet a többszörös korosztályos magyar bajnok Kozák Lászlóval szemben. Ezt követően kapott meghívást a magyar U22-es válogatott keretébe, és kapta meg az indulási jogot az Európa-bajnokságon.

Felkészülése nem volt optimális, hiszen koronavírus fertőzés miatt több hetes pihenőre kényszerült ki kellett hagynia a nemzetközi Bocskai-emlékversenyt. Ezt követően újra edzésbe állva már korábbi formájában utazott el Horvátországba. Debütáló Európa-bajnokságán húszévesen végül a negyeddöntőig verekedte magát.