Csapat alakult a Széchenyi István Egyetemen

A hallgatók körében is hódít az amerikai foci

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.05.07. 09:34

Újabb lehetőséggel bővült a győri Széchenyi István Egyetem sportkínálata: februártól amerikaifoci-edzéseket is látogathatnak a hallgatók. A sportág hazai népszerűségét is jelzi, hogy a közzétett felhívásra sokan jelentkeztek, s a foglalkozásokat jelenleg is 20-25-en látogatják. Mindez bizakodásra adhat okot a jövőre nézve – a végső cél ugyanis egy olyan hallgatói csapat létrehozása, amelyik az egyelőre még csak formálódó egyetemi ligában is próbára teheti tudását.

Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy minél szélesebb körben terjesszük a sportágat, ehhez pedig ott kell lennünk az egyetemeken” – indokolta Baldauf Attila, a Győr Sharks Amerikai Futball SE elnökségi tagja és utánpótlásedzője, hogy miért vette fel a kapcsolatot a Széchenyi István Egyetemmel. „Debrecenben egyetemi sportszakosztály alakult, Szegeden is egyre erősebb a kapocs a helyi csapat és az egyetem között. A miskolci gárda annak idején a negyedosztályban el is indult, de az Óbudai Egyetemen is voltak már próbálkozások. Miért Győr maradna ki a sorból?” – tette fel a kérdést.

A gondolatot tett követte, és némi szervezést követően idén februárban meg is hirdették a hallgatók számára az edzéseket. Bár tartottak a csekély érdeklődéstől, végül az aggodalom teljesen alaptalannak bizonyult, hiszen több, mint harmincan jelentkeztek a hallgatóságból, akik közül a többség az első edzések után sem morzsolódott le. Mindez jól mutatja a sportág hazai térhódítását: ma már Magyarországon is egyre többen nézik és művelik az amerikai focit.

Számos tehetséget találtak

Kezdetnek ez több mint biztató” – kommentálta a hallgatók aktivitását Baldauf Attila, aki szerint ha minden jól megy, egy éven belül akár egy hivatalos egyetemi ligában is játszhat a csapat. „A célunk, hogy megalapítsunk egy egyetemi bajnokságot. Még nagyon az elején vagyunk, de már zajlanak az egyeztetések a többi intézménnyel. A jelek szerint mindenhol támogatják az ötletet, amely egyébként a sportág hazai fejlődését is nagymértékben segítené” – tette hozzá.

Baldauf Attila úgy véli, már rögtön az első egyetemi merítéssel számos tehetség akadt fenn a rostán. Mint megjegyezte, szinte senki sem zöldfülűként kezdte el a sportág elsajátítását, hiszen gyakorlatilag mindenkinek van némi előélete, a legtöbben kézilabdás vagy focis múlttal csöppentek bele a sportág világába. Az edző szerint már most, néhány hét után látszik, ügyes és motivált társaság állt össze, ezért minden csak azon múlik, mennyire fegyelmezetten edzenek a következő hetekben, hónapokban.

A hallgatókat az első osztályú Győr Sharks csapatának négy amerikai idegenlégiósa avatja be az amerikai futball rejtelmeibe. Ők az idei szezonra érkeztek az Egyesült Államokból, és jelenleg a felnőtt csapatban való szereplés mellett azt a feladatot kapták, hogy ütőképes csapatot faragjanak az egyetemistákból.

Eltökéltek a fiatalok

Még csak pár hete zajlanak az edzések, de nagyon elégedett vagyok a srácokkal. Hihetetlenül eltökéltek, keményen dolgoztak hóban-fagyban is. Ugyanazt a szenvedélyt érzem bennük, mint az amerikaiakban – értékelt portálunknak Andrew Walock, a Győr Sharks védője. „Remek alapkészségekkel érkeztek, és nagyon gyorsan fejlődnek. Ösztönösen jók, ami kellemes meglepetés volt számomra. Négy-öt játékos később akár a Sharks csapatában is megállná a helyét” – tette hozzá Nemeiceo Loureiro. Anthony Figueroa is egyetértett: „Szerintem a divízió 2-ben, a magyar harmadosztályban versenyképes lehetne ez a keret. Lehet, még az sem lenne kihívás számukra” – szögezte le. Issiah Bachelder ugyanakkor óvatosabban fogalmazott, szerinte egyelőre a munkára kell koncentrálni. „Még az összeszokás, az ismerkedés fázisában vagyunk. Ki kell puhatolni, ki miben a legjobb, ki milyen pozíciót tudna ellátni. Ezekben a hetekben válnak csapattá és tanulják a sportot. Egyelőre kezdő szintet képviselnek, de rövid idő alatt ugrásszerű előrelépésre lehetnek képesek” – összegzett a tréner.

Portálunk megszólaltatott egy olyan hallgatót is, aki már több évnyi rutinnal a háta mögött csatlakozott az egyetemi csapathoz. A mérnökinformatika szakos Molnár Ábel a másodosztályban (divízió 1-ben) szereplő Tatabánya Mustangs játékosa, aki számára kapóra jött, hogy az egyetemen is van edzési lehetőség.

Én kizárólag hétvégén tudtam eddig amerikai focival foglalkozni, hétközben csak konditerembe járok, hogy fenntartsam a formám. Nagyon örültem annak, hogy az egyetemen is meghonosodik a sportág, mert így megkaptam a lehetőséget, hogy hétköznap is focizzak és felkészültebb legyek. Ráadásul az alapokat sosem lehet elégszer átismételni és újat is tanulhatok. Az elsők között jelentkeztem és nem bántam meg” – jelentette ki.

A leendő informatikust arról is kérdeztük, hogyan vált ilyen közkedvelt sporttá az amerikai foci Magyarországon, ahol hagyományosan a labdarúgás a legnépszerűbb labdajáték.

Most már tíz éve magyarul is követhető az amerikai bajnokság a tévében, az emberek pedig rájöttek, hogy ez sokkal jobb, mint a sima foci” – nevette el magát. A közvetítés nagyon jó, a kommentátorok pedig nemcsak elmondják, mi történik a pályán, hanem el is magyarázzák, hogy miért történik. Az én generációmban pedig megjelent az igény, hogy ne csak nézzük, hanem játsszuk is. Ezért csatlakozik évről évre egyre több csapat a szövetséghez, és ezért jutott fel a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitjébe, az A csoportba” – adott magyarázatot a dinamikus terjeszkedés okaira a hallgató, aki úgy látja, ha tényleg létrejön az egyetemi bajnokság, az még inkább be fogja robbantani az amerikai foci ismertségét hazánkban.

A felsőoktatás lehet a bázis

Az amerikai foci sikeréért dolgozik az egyetem részéről dr. Gyömörei Tamás, az egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője is..

Az Egyesült Államokban az amerikai foci tartalékát az egyetemek jelentik, és szerintem Magyarországon is komoly esély van arra, hogy az első osztályú bajnokság utánpótlásának bázisa a felsőoktatás legyen. A bajnokság mindenképp egy lépés ebbe az irányba, ami tovább fogja növelni az amúgy is meredeken emelkedő érdeklődést. A Széchenyi István Egyetem lehetőségeihez mérten minden ilyen kezdeményezést támogat, az pedig nyitott kérdés, hogy a csapat milyen szervezeti formában működik majd a következő években” – rögzítette a sportvezető, aki szerint egyelőre korai önálló szakosztályról beszélni, de hosszú távon bármi előfordulhat. Dr. Gyömörei Tamás zárásként jelezte: várnak minden érdeklődőt a csapat edzéseire, hiszen jó játékosokból sosem elég.

Kapcsolódó témák: #amerikai foci | #Széchenyi István Egyetem |