A döntőbe jutott győri kosarasok edzője: ,,A szív diadala volt”

Pécskai István Fotó: Vig Norbert
2023.04.13. 10:00

Elképesztően izgalmas mérkőzésen vívta ki a bajnoki döntőbe jutást a SERCO UNI Győr női kosárlabdacsapata az élvonalban. A legjobb négy között a DVTK együttesét fogadták a győriek a párharc mindent eldöntő harmadik találkozóján, s végül hosszabbítást követően arattak 87-77-es diadalt, amelyről Cziczás László vezetőedző beszélt a Győr+ Médiának.

A hazai szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek a Széchenyi István Egyetemi Sportcsarnokban. A győri kosarasok végig hősiesen küzdöttek, s teljesen megérdemelten jutottak be a fináléba.

,,Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a mérkőzésről, amely a játéknak és a két csapat küzdeni tudásának köszönhetően igazi sportágnépszerűsítő találkozó volt. Sok új taktikai elemmel próbálkoztunk, amelyek részben be is jöttek. Ez a szív diadala volt, büszke vagyok a játékosokra. Nagyon magas polcra helyezem ezt a döntőbe jutást az edzői karrieremben. Bevallom, amikor Győrbe igazoltam, nem hittem, hogy bejuthatunk a bajnoki döntőbe, hiszen három nagyon erős, euroligás riválissal kellett megküzdenünk, mégis sikert arattunk. A szakmai stábunk nagyon sokat dolgozott ezért a győzelemért. A legnagyobb munkánk az volt, hogy a játékosokat kimozgassuk a komfortzónájukból. Szerencsére ez sikerült, a kosárlabdázóink hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt hónapokban” – nyilatkozta Cziczás László, a SERCO UNI Győr vezetőedzője portálunknak.

Pihenésre nincs sok ideje a csapatnak, hiszen szombaton, 18 órakor már Sopronban lépnek pályára a finálé első mérkőzésén.

,,Tisztességesen felkészülünk a döntőre. Tudjuk, hogy a Sopron kivételes csapat, amelynek keretében komoly rutinnal rendelkező, győztes típusú kosárlabdázók vannak. Az ellenfelünknek több ideje volt pihenni és felkészülni a fináléra. Nehéz döntő vár ránk, hiszen az elődöntőben minden erőnket bevetettük, de természetesen mindent megteszünk a sikerért” – fogalmazott Cziczás László.

Kapcsolódó témák: #kosárlabda | #NB I | #SERCO UNI Győr |