Vízelvezető árokban kötött ki

Győr+ police.hu
2023.03.02. 12:41

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a soproni rendőrök.

Egy 50 éves petőházi férfi közlekedett személygépkocsijával Fertőd külterületén a 8531-es úton  Nyárliget irányából Fertőd felé március 1-én 17 óra 10 perckor. Útja során – vélhetően figyelmetlenségéből adódóan – nem tett eleget jobbratartási kötelezettségének, áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekicsapódott az előzését megkezdő és már mellette haladó 50 éves férfi által vezetett személyautónak, amely az ütközéstől a vízelvezető árokban került nyugalmi helyzetbe. A balesetben a vétlen jármű vezetője megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben, de vannak olyan esetek is, amikor kisebb hiba, egy másodpercnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát, ezért kérik mindig vezessenek rendkívül figyelmesen és óvatosan!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |