Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor

Győr+
2023.06.01. 09:11

A Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle Circular Living Concept (CLC) elnevezésű közös projektje keretében létrejött kiállítássorozattal szemléltette a hulladék művészi felhasználásának lehetőségeit Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Győr, Bábolna és Csorna után május közepén Budapestre érkezett és itt zárult a CLC projekt kiállítása. A fémből és egyéb kidobásra ítélt anyagokból készült “alternatív” monstrancia az energiapazarlás egyre égetőbb problémájára hívta fel a figyelmet. Az installációt rövid szövegekkel és képekkel ellátott információs táblák egészítették ki, amelyek összfoglalták az alkotás létrejöttének motivációját, valamint a hulladékművészet műfajának legfontosabb jellemzőit.


A trash art tárlat különböző helyszíneken (sportcentrumban, egyetemi könyvtárban, művelődési központokban) várta a látogatókat idén tavasszal. “Az installációt minden helyszínen könnyű volt észrevenni, a szobor a 3,5 méteres magasságával igen feltűnő jelenség volt. Bízunk benne, hogy a színes, újrahasznosított anyagokból készült alkotás megtekintése mellett a látogatók szántak néhány percet a mellette elhelyezett rövid magyarázatok átolvasására is, ezáltal pedig kontextusba tudták helyezni a kiállítás üzenetét” – emelték ki a szervezők.

A mozgó bemutató mellett a CLC szemléletformáló programsorozat két további aktivitása is lezárult májusban. A kültéri gyűjtőpont körút során során több száz kilogramm textil, kemény műanyag és kisméretű elektronikai hulladék került elkülönítésre. A két hónapos iskolai workshop sorozat foglalkozásain pedig a vármegye 25 általános iskolájának 2200 tanulója ismerte meg a hulladék útját és alkotott egyedi ékszereket, kiegészítőket visszagyűjtött műanyag alapanyagokból.

További részletek a programsorozatról ide kattintva olvasható.