Szökött foglyot kaptak el Téten

Győr+ Illusztráció: depositphotos.com
2025.06.18. 08:37

Besurrant egy házba, ez lett a veszte, de előtte még 800 ezer forint értékben két mobilt lopott el a győri Árkádból.

A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.

Téten, egy Győri úti, nyitott családi házba surrant be június 13-a délutánján a 41 éves elkövető, és a vendégszobában kutatott, amikor az otthon tartózkodó tulajdonosok tetten érték. A férfi elrohant, azonban a sértettek utánafutottak, beérték, és – miközben visszatartották – értesítették a rendőröket, akik rövid időn belül a Fő utcában fogták el. Kiderült, hogy a budapesti rendőrök fogolyszökés miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ruházatából bruttó 6,4 gramm kristályos anyag került elő.

Időközben odaért a férfi élettársa, akivel az elfogást megelőzően Győrben, a Budai úti bevásárlóközpont egyik boltjából két – összesen 800 ezer forint értékű – mobiltelefont emelt el. Míg a 35 éves nő ruhákat fizetett ki a kasszánál, addig a férfi sietve távozott a készülékekkel.

A járőrök előállították őket a Győri Rendőrkapitányságra, a férfin drogtesztet is végeztek, amely pozitív értéket mutatott.

A nyomozók a nőt lopás vétsége, míg a körözött férfit – őrizetbe vétele mellett – lopás vétsége, lopás vétség kísérlete, valamint kábítószer birtoklása vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #elfogás | #fogolyszökés | #Győr | #Győr-Moson-Sopron |