Együttműködés

Szlovák-magyar mentős műhely

Fotó: Ács Tamás
J. Kovács Andrea
2021.10.13. 13:25

Mentős műhely címmel tartottak tanácskozást a szlovák és a magyar mentőszolgálatok képviselői a megyeházán azért, hogy a jövőben könnyebb és gyorsabb legyen a határ menti segítségnyújtás.

„Néhány éve Rajkán infarktust kapott egy szlovák kamionos. Mivel még a magyar oldalon volt, ezért nem tudták beszállítani a közeli pozsonyi kórházba, hanem a magyar mentősöknek a jóval távolabbi győribe kellett hozni. Ez az eset hívta fel a figyelmemet arra, hogy valamit tenni kellene.” – mondta kérdésünkre Németh Zoltán, a Megyei Közgyűlés elnöke.

Szólt arról is, hogy több szervezet között már kialakult a határon átnyúló együttműködés. Ha a rendőrség bűnözőt lát, fegyveresen üldözheti a határon túl is, mert ennek megvannak az európai uniós jogrendben elfogadott keretei. Más a helyzet az egészségügyben, ide az Európai Bizottság hatásköre nem terjed ki, ez az egyes tagállamokra tartozik.

Ugyanakkor jó példa is van előttünk. Ausztria és Csehország között ez a kapcsolat már egy ideje működik. Ezt a bevált és kidolgozott módszert szeretnék megismerni a szakemberek. A most kezdődő uniós ciklusban a szlovák-magyar pályázati program keretében egy minta projektet készítenek. A cél, hogy a mentők át tudjanak menni a határon, és a mentést minél gyorsabban elvégezhessék.

Ocskay Gyula, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának főtitkára szerint hosszú folyamat lesz a jogi keretrendszer megváltoztatása. A mentőautók határon túli szolgálatteljesítése rendkívül bonyolult. Eltérőek a szabályozások az egyes országokban a felszerelésre, az átszállítható gyógyszerekre és a legénységre vonatkozóan. Egészen más a rendszer irányítási, technológiai háttere Magyarországon és Szlovákiában. Pedig húszezer szlovák állampolgár él Rajka környékén, akik Pozsonyból költöztek át. Az ő ellátásuk több szempontból is problémás. Vagyis szükséges a jogharmonizációt elvégezni. Ocskay jó példaként említette a nyári csehországi tornádót, melyet követően az osztrákok 42 mentőautóval és két helikopterrel vettek részt a mentésben. Egy hasonló együttműködés már előkészítés alatt áll magyar-osztrák viszonylatban, és most szeretnénk a szlovák féllel ugyanezt elindítani.

Fotó: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid