Szemtanúk jelentkezését várják

Rendőrségi felhívások

Győr+
2021.12.30. 10:21

Az egyenruhások az alábbi két baleset kapcsán kérik a lakosság segítségét.

Egy vezető közlekedett december 6-án 1 órakor Volkswagen típusú autójával Hegyeshalom területén, a Fő utcán. Ennek során a Fő utca 92/A. szám előtt, járműve elejével nekiütközött az úttesten korábban két ismeretlen személy által elhelyezett megjegesedett hókupacnak. Személyi sérülés nem történt, azonban anyagi kár keletkezett.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az eseményt látta, vagy a hókupacnak az úttestre történő elhelyezésével kapcsolatban információja van, az jelentkezzen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06 96 215-433 telefonszám 40-37-es mellékét.

Egy ismeretlen rendszámú és típusú gépjármű vezetője közlekedett Nagyszentjános lakott területen belül, a Banai úton 12.20-án 13 óra 38 perckor. Ennek során a 8152-es számú út 3. kilométerszelvényében található – fénysorompóval és félsorompóval biztosított – vasúti átjáróban, a biztosító berendezés tilos jelzését figyelmen kívül hagyta és behaladt a vasúti átjáróba. Ennek során a félsorompó csapórúdját letörte, majd adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Győri Rendőrkapitányság tanúk jelentkezését várja Győrben, a Szövetség út 17. szám alatt személyesen, vagy az 520-000 es telefonszámon.

Kapcsolódó témák: #baleset | #felhívás | #rendőrség |