Ötezer forintért szúrta nyakon az ismerősét

Győr+ | Illusztráció: depositphotos.com
2023.01.03. 17:10

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.

A vádirat szerint a 30 éves férfi idén tavasszal Mosonmagyaróváron kábítószert szeretett volna beszerezni, de ez azért nem sikerült neki, mert arra nem volt elég pénze.

Ezen előzmények után, aznap, véletlenül megpillantotta Mosonmagyaróváron a kerékpározó sértettet, akire rákiabált, hogy „Kinyírlak, mert nem segítettél rajtam!”

Utána ment és egy rövid szóváltást követően megtámadta a sértettet, akit ököllel többször meg is ütött. A földre kerültek, verekedtek, aminek egy autó dudálása vetett véget, ugyanis nem fért el tőlük az úton.

A sértett elindult a helyszínről, de a vádlott nem hagyta annyiban. Újra a sértett után ment, ismételten megütötte a sértettet, majd elővette a zsebében lévő 6.5 cm pengehosszúságú kést és azt egyetlen kaszáló mozdulattal a sértett nyakába szúrta. Ezt követően felvette a földről a sértett tulajdonát képező, odaesett 5.000 forintos bankjegyet, majd távozott a helyszínről.

A sértettet életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította kórházba, ahol életmentő műtéten esett át.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni. A nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei jártak el.

Forrás: ugyeszseg.hu
Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #Győri Járásbíróság | #késelés | #rendőrség |