Rendőrség

Megyénkben dolgoznak a legjobb baleset-helyszínelők

Fotó: Ács Tamás
Havassy Anna Katalin
2021.10.18. 07:07

Megyei rendőrök győztek idén a szeptember végén, Békés megyében, a rendőrség által szervezett X. Országos Baleset-helyszínelő versenyen, amelyen Czövek Csaba rendőr főtörzsőrmester és a Puklér András rendőr törzszászlós párosa bizonyult a legjobbnak. Elméleti és gyakorlati feladataik voltak, melyeket adott időre kellett teljesíteni. A páros több hétig készült a megmérettetésre, szakmai hozzáértésük pedig példaértékűnek bizonyult.

Puklér András rendőr törzszászlós a Soproni Rendőrkapitányság baleset-helyszínelője, 20 év tapasztalatával dolgozik már az utakon, társa Czövek Csaba rendőr főtörzsőrmester pedig 10 éve választotta hivatásul a helyszínelést, ő a Győri Rendőrkapitányság állományához tartozik. Egyik zsaru sem a megyében kezdte a pályafutását, de egy ideje már itt dolgoznak, s mindketten egyetértenek abban: jó döntés volt a váltás.

Győrben és környékén jóval több a baleset mint a korábbi szolgálati helyemen Zalaegerszegen, főleg mert az M1-es autópálya adott szakaszát is mi látjuk el, sok a főútvonal is, tehát munka az van bőven, ahogy kihívás is¨ – kezdte Czövek főtörzsőrmester, aki az is elmondta: szinte nincs olyan helyszín, amelyből ne tanulhatnának valami újat, akkor is ha elsőre rutinnak tűnik. Ha mást nem, hát az emberekkel való hatékony kommunikációt. Ez is a rendőri lét velejárója.

Czövek Csaba rendőr főtörzsőrmester

Ezt erősítette meg Puklér törzszászlós is, aki Szombathelyről tette át a székhelyét Sopronba, s elmondta: egy nagyobb baleset sokkal több nyomot hagy hátra a helyszínelőnek, míg egy kisebb balesetben több rutin és több tudás kell, hogy felgöngyölítsék a szálakat, a laikusok pedig pont fordítva gondolnák…

Mindketten szenvedélyesen szeretik a munkájukat, és vallják: muszáj folyamatosan képezni magukat, frissen tartani az elmét, hiszen mindig a legjobb tudásuknak megfelelően kell dolgozniuk, döntést hozniuk, s ami nagyon fontos: segíteni az embereknek.

„A munkánkban az is nagyon jó, hogy sokat segíthetünk az embereknek egy-egy helyszínen. Ha sérülés is történik, nyilván nyugtatóan tudunk hatni az érintettekre, a családtagokra, ha anyagi kár van, akkor segítünk a legjobb és a legrövidebb utat megtalálni a megegyezéshez, s reméljük egyre többen és többen értik meg, hogy a közlekedőkért, és nem ellenük vagyunk” – hangsúlyozta Puklér András.

Puklér András rendőr törzszászlós

A két rendőr hihetetlen lelkesedéssel beszél a munkájáról, s ugyanakkor roppant szerények önmagukat illetően. Pedig minden okuk megvan a büszkeségre, hiszen jelenleg ők ketten az ország legjobb baleset-helyszínelői. Ezt pedig egy komplex versenyen bizonyították, ahol csapatot alkotva hódították el a bajnokoknak járó kupát. A páros már jóval a megmérettetés előtt komoly felkészülésbe kezdett, egyénileg is közösen is képezték magukat. Segítség nélkül persze nem mehetett volna gördülékenyen a felkészülés, amelyben elöljáróiktól és kollégáiktól is minden támogatást megkaptak. Továbbá a vasúttal kapcsolatos témákat a GYSEV képviseletében Túri István, a buszos kérdéseket a Volános Raska Péter segített tisztázni. A Komáromi Vízirendészet is partner volt, ahogy a NetCar a KRESZ tesztek terén támogatta a párost, a Péri Repülőtérről pedig Papp Ferenc foglalkozott a rendőrökkel. Kellett is a szakértő segítség, hiszen a verseny során felmerülhettek közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési kérdések is, kikerülni pedig egyiket sem lehetett.

Mivel a verseny helyszíne egy reptér volt, így biztosak voltunk benne, hogy lesz repüléses szituáció, viszont így a vonatost és a vízit kevésbe tartottuk valószínűnek. – mesélte Puklér törzszászlós, s hogy a jó csapatnak szerencséje is van, arra bizonyíték: bejött a tippelés, volt repüléssel kapcsolatban feladat. „Egy ejtőernyős balesetet kellett megfejteni, amelyben szerepelt az ittasság is, szóval nagyon komplex volt, meg hát valljuk be: hiába vagyok 20 éve helyszínelő, élesben soha nem dolgoztam még légi balesetnél…” – mondta András, aki egyébként kiválóan megoldotta a feladatot.

Czövek főtörzsőrmester is megerősítette: nem bántak velük kesztyűs kézzel a feladatot kiadók: olyan is jutott, amikor egy kerékpáros és egy kerekesszékes ütközött, és mindketten ittas állapotban szenvedték el a balesetet: „Ez is egy tipikusan olyan rész volt, ahol nagyon kellett a jogszabályok ismerete és a higgadtság is. Izgalmas volt, de ott és akkor csak a feladat lehető legjobb megoldására koncentráltunk.”

Kellett is az összpontosítás, hiszen egy gyors ebédszünetet leszámítva egész nap zajlottak a több állomásból való versenyek, s ha valahol megcsúsztak a csapatok az idővel, annyival kevesebb jutott a következő végrehajtására. A kétnapos versengésbe persze belefértek az elméleti és a gyakorlati feladatok is, a megyénkbeli rendőröknek pedig nem csak papíron, hanem például a vezetéstechnikai pályán is nagyon jól ment. Ahogy mesélték: itt is nagyon oda kellett tenniük magukat, meglehetősen hosszú és nehezített pályát kellett teljesíteni.

„Bíztunk benne, hogy sikerül jó eredményt elérni, hiszen nagyon komoly felkészülésen voltunk túl” – mondta Puklér András, s ezt erősítette meg Czövek Csaba is: „Mindketten nagyon szeretjük a munkánkat, jó lehetőségnek tűnt megméretni magunkat a szakma legjobbjai között, s nagyon örülünk neki, hogy sikerült nyerni! Büszkék vagyunk a kupára, egymásra, a kollégákra és persze azért egy kicsit magunkra is” – zárta mosolyogva a főtörzsőrmester.

A fúkra most egy ideig nem várnak újabb versenyek, de ígérték, jövőre újra nekivágnak és megint a legjobb tudásuk szerint szeretnének majd teljesíteni. Addig maradnak az egyéni felkészülések, na meg persze a dolgos munkanapok.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #112 | #baleset-megelőzés | #közlekedés | #rendőrség |