Kábítószert találtak a sofőrnél, bódult állapotban vezetett

Győr+ Fotó: Győr+ Archívum
2025.10.27. 15:17

Egy Tényő felől Sokorópátka irányába tartó autó vezetőjét igazoltattak a rendőrök. Kábítószert és több drogfogyasztáshoz használt eszközt találtak nála.

Március 7-én késő este állítottak meg a járőrök egy személygépkocsit, amely Tényő felől Sokorópátka irányába tartott. A sofőr zavart viselkedése miatt az egyenruhások az autót, valamint a ruházatát átvizsgálták, és a nadrágjából egy átlátszó nejlontasak került elő, amelyben bruttó 7 gramm kristályos anyagmaradványt találtak. A jármű bal első ülése alól pedig négy – drogfogyasztáshoz használatos – üvegpipa került elő.

A rendőrség munkatársai elfogták a fiatalembert, és előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahol a drogtesztje amfetaminra és metamfetaminra pozitív lett. Ezt követően a nyomozók kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A szakértők megállapították, hogy a lefoglalt anyag kábítószer, illetve azt is, hogy igazoltatásakor a sofőr bódult állapotban volt, ezért járművezetés bódult állapotban vétségével is meggyanúsították.

A rendőrök befejezték a vizsgálatot, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #drog | #közlekedés | #rendőrség |