Lezárták a vizsgálatot

Hamis volt a jogosítvány

Fotó: Police.hu
police.hu
2019.11.24. 19:36

A Csornai Rendőrkapitányság befejezte egy 55 éves szerb férfival szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint Bogyoszló külterületén igazoltatták a rendőrök egy személygépkocsi vezetőjét, október 26-án 22 óra körül. Az intézkedés során a szerb sofőr a rendőröknek azt állította, hogy Szlovákiában szerezte meg a vezetői engedélyt és ezt – saját adataira kiállított – kártya formátumú, szlovák vezetői engedéllyel igazolta. Az intézkedőkben kétség merült fel az okmány eredetiségét illetőleg, ezért felvették a kapcsolatot a szlovák társhatósággal. Válaszuk alapján megállapítást nyert, hogy az átadott vezetői engedély sorozatszáma nem a szerb férfi adataival szerepel az okmányon feltüntetett ország nyilvántartásában.

A rendőrök az 55 éves S. Ismetet elfogták és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Csornai Rendőrkapitányság a külföldi férfivel szemben folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.

Kapcsolódó témák: #rendőrség |