A gönyűi dupla késelés – amelyben egy 13 éves kamaszfiú az édesanyjára és a nagymamájára támadt augusztus 3-án éjszaka – érthető módon nem hagyja nyugodni a közvéleményt. Megannyi kérdés felmerül: aggódás a sajátjainkért, gondolatok, hogy vajon mi észrevettük volna a jeleket. Voltak egyáltalán jelek? A találgatások helyett az ország egyik legjobb kriminál- és igazságügyi pszichológusát, túsztárgyalóját, Kitanics Márkot kérdeztük.
A hírek, amelyek eljutottak a nyilvánossághoz, sokkolók és megdöbbentők: egy 13 éves kamaszfiú késsel akarta meggyilkolni az édesanyját és a nagyanyját. „Hiszen csak egy gyerek!” – visszhangzik szinte mindenfelől. Éppen ezért sokan nem tudják, mi történik ilyenkor: a hatóságokhoz kerül először a kamasz, vagy pszichiáterhez, pszichológushoz?
– Ez nagyon változó, és leginkább attól függ, hogy a kihallgatás során eljáró hatóság tapasztal-e mentális problémákat – kezdte a szaktekintély, majd így folytatta: – Nyilván a laikus gondolkodás azt mondja, hogy aki ilyet tesz, az valamilyen problémával küzd, és mentális segítségre van szüksége. Ám ebben az esetben azt mindenképp látni kell, hogy az egyik kulcstényező az, hogy egy serdülőről van szó: ilyenkor az indulatkezeléssel, a feszültségek és a stressz megfelelő kezelésével gyakran akadnak gondok. Ez a hormonális változások időszaka, rengeteg frusztrációval. S bár azt olvastam, hogy a gönyűi család egy nagyon konszolidált, normálisan működő család volt, ennek ellenére azt mondanám, hogy itt azért erőteljes szocializációs hiányosságok is jelen lehettek – emelte ki Kitanics Márk, s rögtön egy számára árulkodó jellel folytatta, amely az egyik, helyszínelés során készült fotón látható:
– Az egyik kés egy karambit kés, amelyet kifejezetten önvédelemre és támadásra használnak. Egy ázsiai eredetű, karom formájú támadó- vagy védekező fegyverről van szó. Nem gondolnám, hogy ennek a családnak otthon volt ilyen eszköze. Azt feltételezem, hogy ez a gyermeké lehetett, vagy hogy volt valamiféle kötődése, vonzódása ezekhez az eszközökhöz. Úgy vélem, a szocializációs hiányosság pedig ott kezdődik, amikor nem a megfelelő módon tartjuk korlátok között a gyermekünket.
Kitanics Márk ezen a ponton kitért arra, hogy minden vizsgálata és előadása során hangsúlyozza: a „meleg, korlátozó” attitűd a legjobb. Ennek a nevében is benne van: korlátozni kell a gyermekkorú személyt, de nem drasztikusan.
– Amennyiben ezt elmulasztjuk, akár az is előfordulhat, hogy nem tudja az indulatait kezelni, nem tud alkalmazkodni és beilleszkedni. Azt gondolom, hogy a gönyűi esetben is nagyjából ez történhetett.
Az ilyen korú gyermek érintettségekor minden esetben kirendelnek pszichológust és elmeorvos szakértőt, főleg ennyire súlyos bűncselekmény elkövetésekor. Ők írják majd le, hogy mi volt a feltételezhető motiváció, milyen személyiségjegyekkel rendelkezik a gyermek, és mi állhatott a háttérben. Az elmeorvos szakértő korlátozást vagy kizárást is megállapíthat annak fényében, hogy a gyermekkorú milyen esetleges elmebetegséggel, személyiségzavarral vagy egyéb pszichés zavarral küzd.
Ezt követően az illető javító-nevelő intézetbe kerül, ahol fogva tartják, de már itt is kaphat pszichés segítséget: minden ilyen intézményben van pszichológus, illetve pszichiáter is bejár, aki szükség esetén gyógyszerrel is kezelheti a bentlévőt. A pszichológus a folyamat során pedig feltárja, hogy mi állhat a háttérben, melyek azok a tényezők, amelyek ezt a feszült magatartást előidézik.
– Nagyon fontos, hogy az eljárás során tisztázzuk: a gyermeknél ez valamiféle temperamentum, amelyet nem tud fékezni és kezelni, vagy pedig szocializációs hiányosság áll-e a háttérben. Ez kulcsfontosságú a pszichoterápiás hatékonyság szempontjából – avatta be a Győr+ Média olvasóit a roppant fontos részletekbe Kitanics Márk, akinek további kérdéseinket is feltettük:
Meglehetősen furcsa ugyanis, hogy a gönyűi kamasz éjjel hajtotta végre a brutális támadást, majd azt követően ő maga tárcsázta a segélyhívót és bejelentette tettét…
– Azt gondolom, egy 13 éves gyereknek – nyári szünet ide vagy oda – éjjel az ágyban a helye, pihennie kell. Ezért is gondolom, hogy szocializációs hiányosságok állhatnak a háttérben. Hiszen miért volt ébren ez a gyerek?! Ám az is látszik, hogy némi lelkiismeret is szorult belé, és ezért értesítette a hatóságokat. Tehát feltehetően a késelés indulatvezérelt cselekmény volt – felidegesítette magát, feldúlt állapotban lehetett –, s mikor „kisült” az agresszió, azaz lecsillapodott az indulat, akkor tudott elgondolkozni azon, hogy „Úristen, mit követtem el?!” Szóval a lelkiismeretnek némi csírája ott lehetett a fejében – részletezte a kiváló és elismert szakember, aki számos esetben segítette már a hatóságok munkáját, így alapos rálátása van a területre.
Felvetettük neki hát azt is, hogy a bíróság folyosóján a gönyűi fiatal testbeszéde, látszólag semmiféle megbánást nem tanúsított…
– Hogy van-e benne megbánás, azt az igazságügyi orvosszakértő dönti el. A serdülők magatartásában nagyon sokszor van flegmaság, ami gyakran félreérthető. Ilyenkor hangozhat el például a családokban, hogy „ez egy igazi pszichopata!”, „ezzel a gyerekkel nem lehet mit kezdeni!”, ám végül normális felnőtt lesz az emlegetettből. A serdülők magatartásának ez a flegmatizmus is a részét képezi. Ismerős lehet ugye? „nem figyelek semmire, nem érdekel semmi, nem foglalkozom semmivel, csak a saját egómat táplálom”, és így tovább. Valljuk be, ez a serdülő magatartás egészen szokványos része.
Viszont a gönyűi fiú az édesanyja és a nagymamája ellen fordult, egy karambittal és egy pillangókéssel is megsebesítette őket. Kész csoda, hogy egyik szúrás sem lett halálos. Vajon velük volt problémája, vagy rájuk vetítette ki valamely sérelmét, amit így akart megtorolni? Azt is hallani, hogy az édesapa csak azért nem lett áldozat, mert dolgozni volt az éjszaka.
– Vélhetően ők voltak azok, akik valamilyen frusztrációt idéztek elő benne. Mondom ezt annak tükrében, hogy most arról beszélünk, hogy nem elmebetegség áll a háttérben. Mert amennyiben igen, akkor teljesen más megvilágításba kerül az egész. Hiszen ha például paranoia áll a háttérben, akkor már a betegség irányítja a magatartást, így irreális cselekmények és motivációk is előfordulhatnak. Amennyiben normál lelkiállapotban követte el a tettét – tehát nincs szó elmebetegségről –, akkor viszont a frusztrációt okozó személytől akart megszabadulni. Lehet, hogy rászóltak, hogy hagyja abba a csetelést, vagy feküdjön le aludni… S az amúgy is feszült serdülő ezt a saját dolgainak korlátozásaként élte meg, és a korlátozó személyt ilyen pusztító energiával próbálta meg elsöpörni – taglalta a szakértő.
Az internetes közösségek, trendek, kihívások veszélyeire is rátértünk, hiszen sok szülő most még jobban elbizonytalanodhatott.
– A szülőnek szerintem az a legfőbb feladata, hogy ne erőteljesen, hanem puhább módszerekkel korlátozza a gyermeket. Nem eltiltani kell, hanem alternatívát kínálni neki! Ha az én gyerekem túl sokáig ül a monitor előtt, akkor megkérem, jöjjön el velünk kirándulni, cukrászdába, moziba. Sokszor az áll egy-egy ilyen esemény hátterében, hogy a szülő nem tud mit kezdeni a gyermekével, és az egyszerűbb utat választja – nem is tudva, hogy így szögezi mondjuk a monitor elé a kamaszt. Azt hiszi, csak megengedi neki, közben meg nem kínál más lehetőséget. Az online kapcsolatok pedig gyakran bántalmazóvá válhatnak: gondoljunk csak az internetes zaklatásra, vagy a különféle kihívásokra, amelyek sajnos egyre gyakoribbak és egyre bántalmazóbbak.
A szakértő abban is megerősített minket, hogy figyelmeztető jelek mindig vannak. Ám ezek nem feltétlenül egy karambitban vagy halálfej-mintában nyilvánulnak meg…
– A serdülőknek nagyon sokszor vannak ilyen külsőségeik. Önmagában a kések gyűjtése nem feltétlen probléma. Az már sokkal inkább, ha kirohanásai vannak a gyereknek, ha tartósan feszült a magatartása, vagy ha dühében tárgyakba üt, odacsap valahova valamit. Ha tehát azt látjuk, hogy indulatkezelési nehézségei vannak, nagyon könnyen felidegesíti magát, frusztrált a viselkedése – na, ezek már figyelmeztető jelek! Ha ehhez társul iskolai teljesítményromlás, közösségi vagy alkalmazkodási problémák is, akkor ezek természetesen mind-mind riasztást küldhetnek a szülőknek, tanároknak. Az is intő jel lehet, ha a serdülő már nem ül le velünk egy asztalhoz ebédelni, hanem felviszi az ételt a monitor elé. És persze az is, ha túlságosan ráfügg a számítógépre…
Egyelőre a 13 éves gönyűi fiú letartóztatásban van, javítóintézetben. Nagyon az események elején járunk, a hatósági vizsgálat is tart. Ám a kérdés már itt harsog, mióta megtudtuk a szörnyű eseményeket: vajon van kiút? Lehet ebből a fiúból „egészséges” felnőtt? Begyógyulhatnak ezek a sebek? Kitanics Márk erre is őszinte és szakértő választ adott:
– Nagyon nehéz kérdés. Ez az eset a szakemberek részéről is rendkívül komoly munkát igényel majd. A tapasztalat az, hogy azok a fiatalok, akik ilyen drasztikus, indulatvezérelt cselekményeket követnek el, nem igazán profitálnak a büntetés-végrehajtási környezetből. Nem kedvez a társas visszailleszkedésnek, a megfelelő életvitel kialakításának sem. Sokszor inkább rossz mintát tanulnak, rossz hatások érik őket. Szóval nem szokott segíteni nekik a börtön. Ha viszont olyan helyre kerülnek, ahol megfelelő szakemberekkel tudnak dolgozni, és a szocializációs hiányosságokat sikerül pótolni, akkor akár lehet pozitív kimenetel is. Ám én ebben most egy kicsit szkeptikusabb vagyok.
Nehéz ma szülőnek lenni. Talán nehezebb, mint valaha. Jönnek a hírek, és megborzongunk, nem akarjuk elhinni, amit hallunk, amit látunk. Tragédiák mindig voltak, és lesznek is – ám abban Kitanics Márk kriminálpszichológus is egyetért: beszélgessünk otthon sokkal, de sokkal többet!
– Nagyon nehéz egy kicsit elvadult serdülővel kapcsolatot teremteni. De ez az a gát, amit mindenképp le kell győzni! Nem szabad hagyni, hogy a gyermek lerázzon minket, hogy ne akarjon velünk beszélgetni. És igenis, kellenek a közös programok! Figyeljünk oda a serdülőre! Sajnos sok felnőtt elköveti azt a hibát, hogy nem figyel oda az ebben a korban lévő gyermekre. Kérem, ne gondolják, hogy a gyermeknevelés csupán korlátozásból áll! Nem az a lényeg, hogy mindig megmondjuk, mit csináljon, és még a céljait is kijelöljük. Sokkal fontosabb, hogy figyeljünk a serdülő gondolataira, igényeire, elképzeléseire. Próbáljunk megértőek lenni! Ha ez sikerül, úgyis tudjuk őt korlátozni később – ráadásul úgy, hogy észre sem veszi, hogy tulajdonképpen korlátoztuk. Számomra a legfontosabb az, hogy a szülő és a gyermek érzelmileg összhangban legyen. Ha ez megvalósul, akkor hasonló cselekmények nem igazán fognak előfordulni… – zárta a roppant tanulságos beszélgetést az ország egyik legelismertebb kriminál- és igazságügyi pszichológusa, túsztárgyalója, Kitanics Márk.
