Ingatlanpiac

Folytatódott a drágulás a lakáspiacon

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.12.06. 18:56

A lakásdrágulást jól mutatja, hogy a hivatalos adatok alapján Győr-Moson-Sopron megyében tavaly átlagosan 388 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlant vásárolni, pedig 2019-ben még csak 356 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó átlag. Ez éves szinten 9 százalékos növekedésnek felel meg.

Toplista a megyéből

A hivatalos utcaszintű adatokban nemcsak utcák, terek, utak szerepelnek, hanem akár teljes települések is. A múlt év során Győr-Moson-Sopron megyében Zsira volt a legdrágább, az ottani négyzetméterárak 1,082 millió forintot tettek ki.

A második és harmadik helyen a győri Kert utca és Gyóni Géza sétány áll 673 ezer, illetve 631 ezer forintos összeggel. A top 10-ben szerepel még a szintén győri Tátika, Irinyi János, Attila, Kagyló utca és a Móricz Zsigmond rakpart, valamint a soproni Gólya és Szélső utca 557-623 ezer forinttal.  

A lakásdrágulást jól mutatja, hogy a hivatalos adatok alapján Győr-Moson-Sopron megyében tavaly átlagosan 388 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlant vásárolni, pedig 2019-ben még csak 356 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó átlag. Ez éves szinten 9 százalékos növekedésnek felel meg.

Fotó: Marcali Gábor

“Az utóbbi időszakban kétsebességessé vált a használt lakások országos piaca. 2019 második felében, majd a koronavírus-járvány hatására 2020 elején megtorpant a korábban tempósan bővülő budapesti lakáspiac és nehezen indult újra az idén. Ezzel szemben a fővároson kívüli piac nagy részén, így Győr-Moson-Sopron megyében is élénk maradt a lakáspiac és folytatódott a korábban elindult drágulás” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Kik az idei kínálat legolcsóbb és legdrágább szereplői? 

A listát Harka vezeti 592 ezer forintos értékkel. A következő a sorban Vámosszabadi, ahol 554 ezer forint, majd Hövej 540 ezer forinttal. A tízes megyei rangsorban helyet kapott még Győrújfalu, Und, Pereszteg, Ágfalva, Sopron, Győr, Nagylózs és Győrzámoly, ezeken a településeken 469-531 ezer forintért kínálták a lakóingatlanok négyzetméterét. 

A megye legolcsóbb települése Zsebeháza 46 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Emellett még Kisbabot, Csáfordjánosfa, Rábaszentandrás, Dénesfa tartozik a legalacsonyabb árú települések közé 53-83 ezer forinttal. 

Kapcsolódó témák: #ingatlanpiac | #lakáspiac |