Vádat emeltek a sofőr ellen

Felborította az előtte haladót, majd továbbhajtott

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2022.09.13. 19:05

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint egy autós az M1-es autópályán ütközött neki az előtte haladónak, úgy, hogy fel is borította a sértett járművét, majd ezt követően megállás nélkül továbbhajtott.

A vád szerint a 49 éves nő 2022. márciusában az M1-es autópályán haladt Ausztriából Győr irányába. Mosonmagyaróvár térségében járt, mikor utolérte az előtte szabályosan haladó, 71 éves sértett hölgy által vezetett járművet. A vádlott figyelmetlensége miatt nem mérte fel jól az előtte haladó sebességét, a jármű hátuljának ütközött, kilökte az árokba, ahonnan a sértett autója visszaperdült az úttestre, és oldalára borulva állt meg.

A vádlott a történteket követően nem állt meg a helyszínen, nem győződött meg az általa okozott baleset következményeiről, hanem folytatta útját. A balesetben a sértett könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat, mely cselekményért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől is. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

Az alábbi felvételen a baleset pillanatai láthatók:

Forrás: kreszvaltozas.hu