Rendőrség
Győr+
2021.07.16. 06:54

Elfogták a nagybajcsi gátról elmenekült embercsempészt

A 27 éves albán férfit az M1-esen, Öttevény térségében állították meg az egyenruhások – olvasható a police-hu oldalon megjelent közleményben.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Pécsi Osztályának jelzése alapján – július 13-án kora reggel egy magára hagyott bolgár rendszámú személygépkocsit ellenőriztek Nagybajcson, a Dunasor utca közelében lévő gáton. Az egyenruhások a jármű közelében nyolc – magukat szír és iraki állampolgárnak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 27 éves albán férfit – szintén az NNI Pécsi Osztályának jelzése alapján – július 15-én kora délután az M1-es autópályán, Öttevény külterületén állították meg a járőrök. A sofőrt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett – a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kapcsolódó témák: #embercsempészet | #rendőrség |