Rendőrség

Baleseti összesítő

Fotó: police.hu
Győr+
2021.10.18. 08:04

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

A rendőrök négy anyagi kárral és két személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Győr térségében, október 17-én 21 óra 56 perckor.

Egy 35 éves szerb férfi haladt az Arrabona pihenő parkolójának kihajtóján, Budapest irányába, amikor egy mögötte érkező gépjármű hangjelzésétől megijedt és a vízelvezető árokban hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrség összesen nyolc embert fogott el, ebből ötöt tetten értek, egy fővel szemben körözés, míg további két személlyel szemben az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt intézkedtek. 

A járőrök tizenegy közigazgatási és harmincegy helyszíni bírságot szabtak ki, négy esetben büntetőfeljelentést, míg hét esetben szabálysértési feljelentést tettek.

Az egyenruhások 706 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből három esetben jelzett pozitív értéket a műszer.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #baleset | #rendőrség |