Fejlesztés

Átadták az écsi bölcsődét

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2021.11.12. 16:15

A Széchenyi 2020 program keretében 240 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósult meg Écs községben az új bölcsőde kialakítása.

A Kápolna utcában építették meg teljesen önállóan működő mintegy 300 m2 alapterületű teljes értékű épületként. A bölcsőde „A” fokozati jelű, 1 nevelési-gondozási egységgel, 2 db csoportszobával jött létre. Az elhelyezhető bölcsődések száma 24 fő.

Dr. Szabó Norbert écsi polgármester nagyon várta már, hogy elkészüljön a bölcsőde.

,,Écs egy fejlődő falu, nagyon sokan költöznek ide. Köztük fiatalok, így sok gyermek születik. Fontos számukra biztosítani a bölcsődei ellátást, ez az oktatás alappillére. Écsen bölcsőde, óvoda és iskola is található, ami fontos abból a szempontból, hogy mindenki biztonságban tudhatja a gyermekét” – mondta a polgármester.

Kara Ákos országgyűlési képviselő szintén örömét fejezte ki a beruházás létrejötte miatt.

,,Nagy ünnep ez a mai itt, Écsen és öt másik vidéki településen is, hiszen különböző fejlesztéseket adunk át. Öröm számomra, hogy mindegyik fejlesztés a közösségi összefogás eredménye. Ezek az emberek, a családok mindennapi életét segítik” – fogalmazott Kara Ákos.

Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke is így vélekedik, fontosnak tartja a bölcsőde létrejöttét.

,,Az emberek szerencsére mernek gyermeket vállalni, hiszen egyre inkább olyan családpolitikai intézkedések vannak, amelyek segítik őket” – mondta Németh Zoltán.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #átadás | #bölcsőde | #fejlesztés | #híradó |