A Széchenyi István Egyetemre látogatott Novák Katalin köztársasági elnök

Győr+ Májer Csaba József
2022.10.28. 18:02

Az agrárium új dimenziójával és a felsőoktatási struktúraváltás előnyeivel ismerkedhetett meg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán Novák Katalin. A köztársasági elnök a legendás gazdászasztalba véste névjegyét.

Novák Katalin köztársasági elnök országjáró körútján a mosonmagyaróváriak meghívására elsőként Győr-Moson-Sopron megyébe látogatott azért, hogy közösen emlékezzen az ’56-os sortűz áldozataira. Mivel a város és a megye erős bástyaként támaszkodhat a Széchenyi István Egyetemre, a Lajta-parti városban felkereste az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karát is, ahol tárlatvezetéssel egybekötött szakmai beszélgetésen vett részt.

A Széchenyi István Egyetemen hat éve új otthonra talált a kar, amely képzéseiben és infrastrukturálisan is megújulhatott. A jövőben a fenntarthatóságra, az agrárdigitalizációra, a vidékfejlesztésre, a korszerű élelmiszer-technológiákra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve szolgálja a hallgatókat és a térséget – mutatott rá a nemrégiben felújított, a karnak otthont adó óvári várban dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Hozzátette: az intézmény számára a modellváltás hatalmas lehetőséget jelent. Ennek köszönhető az ipari és a tudományos szféra még szorosabb összekapcsolódása, amely a felsőoktatási intézmények új, rendkívül fontos szerepe.

Célunk, hogy olyan nemzetközi környezetet teremtsünk egyetemünkön, ami pozitív hatást gyakorol képzéseinkre, kutatásainkra, és folyamatos fejlődésre ösztönöz bennünket. Összetartó közösségben, hallgatóbarát szolgáltatásokkal, magas minőségben és felelős, önálló vezetéssel szeretnénk jó példa lenni a hazai és a nemzetközi felsőoktatási térben” – húzta alá, említve a Győrben épülő Tudományos és Innovációs Parkot.

Amint az elhangzott, az egyetem katalizátor szerepet tölt be a térségben, s a megvalósuló fejlesztések a régió gazdaságát versenyképessé teszik.

Novák Katalin kérdésére válaszolva dr. Szalka Éva, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja elmondta, hogy közösségük valódi családként működik. Ha két óvári gazdász találkozik bárhol a világon, az összetartozás kifejezése sosem marad el közöttük. A Széchenyi-egyetemen család- és hallgatóbarát légkörben, gyakorlatorientált képzési rendszerben dolgoznak, s ezt mi sem bizonyította jobban, mint a bemutatott sajtok, amelyeket az oktatók a hallgatókkal együtt készítettek a legnépszerűbb, élelmiszermérnöki képzés keretein belül.

A látogatás során a köztársasági elnök megtekintette olyan híres gazdász öregdiákok, mint Teleki Pál és Bethlen István egykori miniszterelnökök törzskönyveit, a várban Mátyás király toronyszobáját, ahol a legenda szerint raboskodott, és meghallgatta az első női agrármérnök történetét. A múlt mellett betekintést nyerhetett a mezőgazdaság új dimenziójába is, amikor azokkal a modern technológiákkal és precíziós eszközökkel ismerkedett, amelyeket a Széchenyi-egyetem képzésein is alkalmaznak. Programja végén, az intézmény hagyományai előtt tisztelegve belevéste a nevét a híres gazdászasztalba.

Szöveg: Széchenyi István Egyetem