Pályázat

A győrsövényházi Tündérkastély óvoda nyerte a felújítást

Fotó: újHÁZ Centrum
Győr+
2021.10.11. 13:56

A Pöttöm Fürdő Programot 2018-ban indította az újHÁZ Centrum, hogy mosdófelújítással és kültéri játszóházak adományozásával segítse az óvodákat.

A pályázatra online, a kicsik álommosdóját ábrázoló rajzokkal tudtak jelentkezni az intézmények. A rengeteg induló közül a legjobb 11 pályaművet a közönség szavazatai alapján választották ki. Ezt követően Kovács-Nyári Diána, a Pöttöm Fürdő Program nagykövete, valamint az újHÁZ Centrum vezérigazgatója, Dr. Rázsóné Szórády Csilla és Döry Gábor, a vállalat marketing igazgatója döntötték el, mely 10 óvoda udvara gazdagodik újHÁZikó játszóházzal, és melyik intézmény kapja a fődíjat, az 1 millió forint értékű mosdófelújítást.

A zsűrizés során a győrsövényházi Tündérkastély Óvoda került ki győztesként, a megújult mosdóhelyiséget szeptember 24-én, ünnepélyes keretek között adták át, az intézmény dolgozóinak és óvodásainak legnagyobb örömére. A óvoda egy korábban kastélyként működő épületben található. A létesítmény a közelmúltban új külsőt kapott, de több belső munkálat, például a mosdóhelyiség felújítása még váratott magára.

Izgatottan pályáztunk a Pöttöm Fürdő Programra. Az elavult mosdóhelyiségünket már nehéz volt tisztán tartani, pedig erre a pandémiás helyzetben még nagyobb szükség lett volna. Ráadásul bővült a létszámunk, így a felújítás a higiéniás biztonságuk mellett a gyerekek kényelmét is szolgálja. Boldogok vagyunk, hogy ennyi szavazatot kaptunk, és a zsűri is a mi pályaművünket találta a legjobbnak – a gyerekek szívesebben használják majd a szép új, színes helyiséget, mint a korábbit” – mondta Szűcs Lászlóné óvodavezető.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #felújítás | #óvoda | #pályázat |