Világháborús történelmi kavalkád Dunaszegen
A Normandia 1944 Történelmi és Kulturális Egyesület július 24-én vasárnap 10 és 17 óra között várja a történelem szerelmeseit a Somos alja u. 1. alatt található La Curia Étterem és Kemencés Udvarba.
Második világháborús és hidegháborús hagyományőrzők, képeslap-, ruházat- és fegyvergyűjtők, makettezők mutatják be felszerelésüket és tudásukat, valamint diafilm-vetítéssel, lézerpuska lövészettel is várják az érdeklődőket. A helyszínen a Normandia D-Day és a Magyar katonák Nyugat-Európában fotókiállítások is megtekinthetők, valamint RC tankok és több száz játékfigura az ősembertől a NASA űrhajósig.
A belépődíj felnőttek számára 1.000, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forint, a dunaszegi diákoknak pedig díjmentes a belépés.
Kézműves foglalkozás felnőtteknek – Gyöngy fülbevaló készítése
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében újra várják a kreatív, kézműveskedést kedvelő felnőtteket a Kreálmánia következő programjára június 26-án.
részletekEgy érdekes, nyári belvárosi séta
A Rómer Múzeum szervezésében belvárosi sétára invitálják az érdeklődőket június 12-én, pénteken. A túra során a résztvevők Borsos Miklós szobrászművész nyomában járnak majd.
részletek