VIII. Fánk-Ság Győrságon – hagyományőrzés, ízek és közösségi élmény
Időpont: január 24.
Helyszín: IKSZT Győrság, Dózsa utca 5.
A farsangi időszak egyik legkedveltebb közösségi eseménye minden évben a hagyományos ízek, a közös élmények és a helyi értékek ünnepe.
A rendezvény központi programja a hagyományos fánksütő verseny, amely évről évre nagy érdeklődést vonz mind a résztvevők, mind a látogatók körében. A versenyre otthon készített fánkokkal lehet nevezni: a nevezőknek egy tányér fánkot kell elhozniuk a rendezvény napján 15 óráig, ahol a szakértő zsűri értékeli az elkészült finomságokat.

Az édességek kedvelőit idén is rózsafánkokkal várják, azonban újdonsággal is készülnek. A korábban megszokott nagyboldogi rózsa forma helyett ezúttal négy új forma kerül bemutatásra, amelyek még színesebbé és változatosabbá teszik a hagyományos fánksütést. A győrsági rózsafánk sütése az „Az élő múlt” mottó jegyében eleveníti fel a régi recepteket és szokásokat, kiegészülve a fekete berkenye sült tea kóstolásával.
A programok 15 órától kezdődnek. A versenyfánkok zsűrizése mellett kézműves foglalkozás, a Győrsági Ugrókötél Csoport bemutatója, fánkevő verseny, valamint ünnepélyes díjkiosztó ünnepség is várja az érdeklődőket. A rendezvény célja, hogy minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást nyújtson, miközben erősíti a közösségi összetartozást és ápolja a helyi hagyományokat.
A VIII. Fánk-Ság nem csupán egy verseny, hanem találkozási pont mindazok számára, akik értékelik a hagyományos ízeket, a közös élményeket és Győrság kulturális örökségét.
Kézműves foglalkozás felnőtteknek – Gyöngy fülbevaló készítése
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében újra várják a kreatív, kézműveskedést kedvelő felnőtteket a Kreálmánia következő programjára június 26-án.
részletekEgy érdekes, nyári belvárosi séta
A Rómer Múzeum szervezésében belvárosi sétára invitálják az érdeklődőket június 12-én, pénteken. A túra során a résztvevők Borsos Miklós szobrászművész nyomában járnak majd.
részletek