Online programok május 11-én


2020-05-11
ingyenes program
Virtuális kiállítás, zene és balett is szerepel a mai online kínálatban.
Hirdetés

Bessenyei Ferencről és Gábor Miklósról nyílt új virtuális kiállítás: a PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) digitális formában idézi fel tavalyi Hősök tere című tárlatát, egyúttal ízelítőt ad a Két út, egy pálya, 100 év címmel megjelent albumából.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonában lévő kiskőrösi Úttörténeti Múzeum a Közlekedési Kultúra Napjához is kapcsolódóan online tárlatvezetéssel egybekötött videóban mutatja be az útépítés történetét és a múzeum látványosságait.

Virtuálisan bejárható a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kiállítása, a tárlaton 12 rövidfilm mutatja be többek között a hazai bolgárok, görögök, németek, romák, valamint a mára eltűnt etnikumok képviselőinek sorsát a középkori Magyar Királyságtól napjainkig. 

Szól a kakas már – Magyar zsidó népzene – Szomjas György filmjében a Muzsikás együttes egy máramarosi román cigányprímás – Gheorghe Covaci (Farkasrév, Románia) – segítségével próbálja életre kelteni a régi magyar zsidó népzenét.

19:00 Bruckner, Barenboim, Staatskapelle Berlin – Berlini Staatsoper (koncert, felvételről, ingyenes)

19:00 Csajkovszkij: A hattyúk tava – Bécsi Staatsoper (balett, felvételről, 23 órán keresztül ingyenes)

21:20 MüpArt (Montreux-i döntősök) – M5 (koncert, felvételről).

Győri programok ITT.

Gyermekprogramok ITT.

további programok
2024-04-25

Tavaszi Kórustalálkozó

Kórustalálkozó a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében.

részletek
2024-05-11

Bogárgyűjtés Kongóban

Dr. Medvegy Mihály főorvos, rovarász előadása.

részletek