Kommuna Lux koncert Győrben
Az Öt Templom Advent fesztivál keretei között november 27-én az evangélikus Öregtemplomban 19.00 órakor induló koncertre érdemes messzebbről is elindulni, hiszen Magyarországon most ez az egyetlen lehetőség hallani a fergeteges együttes vidám, lendületes játékát.
A szervezők különleges hangulatot ígérnek: „Egy csipetnyi történelem és időtlen humor a tenger illatú levegőben, virtuóz játék, egyedi stílus: “Odessa Gangsta Folk” ami izgalmas keveréke a klezmernek és a
népdaloknak a fellépő zenészek szülővárosából, egyenesen a Fekete tenger partjáról, a multikulturális kikötővárosból Odesszából.”
Nemcsak Ukrajna legnagyobb zenei fesztiváljának rendszeres fellépői (Koktebel-i Jazz Fesztivál, Kijev Klezmer Feszt, Atlasz Weekend, Woodstock Ukraine), de
álló ovációval ünneplik őket szerte a világon. A Fürth-i Nemzetközi Klezmer Fesztiváltól a stuttgarti Kultúrák Nyári Fesztiválján és a frankfurti transVOCALÉ-n át egészen a New York-i Mater Theater-ig és a
haifai Rodeo Clubig meghódítják a közönséget. A zenekar 2018-ban elnyerte Németország egyetlen folkzenei díját, amelyet évente egyszer adnak át.
Az Öt Templom Advent eseményei, a minden bizonnyal fergeteges kezdés után egészen karácsonyig tartanak Győr-Újvárosban, egy utca öt templomában. A szervezők mindenkit szeretettel, meghitt adventi
hangulattal és remek programokkal várnak.
Kézműves foglalkozás felnőtteknek – Gyöngy fülbevaló készítése
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében újra várják a kreatív, kézműveskedést kedvelő felnőtteket a Kreálmánia következő programjára június 26-án.
részletekEgy érdekes, nyári belvárosi séta
A Rómer Múzeum szervezésében belvárosi sétára invitálják az érdeklődőket június 12-én, pénteken. A túra során a résztvevők Borsos Miklós szobrászművész nyomában járnak majd.
részletek