Győrben lép fel a Margaret Island és a Szegedi Kortárs Balett


2023-11-11
Október 14-én kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc” elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, mely során Győrbe is ellátogatnak.
Hirdetés

A Margaret Island eddigi történetének legnívósabb produkcióját viszi színpadra a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. Egy 8 állomásos országjáró turnén rendhagyó koncertélményben részesíti a nézőket és a rajongókat: az este folyamán a popzene, a vers és a kortárstánc egybefonódásából születik egy egyedi összművészeti produkció.

Az áthangszerelt műsorra a Szegedi Kortárs Balett által megálmodott koreográfia egyedi díszlettel és vizuális megoldásokkal egészül ki. Az est egyik fénypontjaként Lábas Viki énekesnő is beszáll a táncba a Szegedi Kortárs Balett táncosai mellett.

Már év elején elkezdtem a próbákat a táncosokkal, folyamatosan ingázom Szeged és Budapest között. Egyszerre izgalmas és fárasztó ez az időszak, ugyanakkor nagyon felszabadító így kifejezni az érzéseket, várom, hogy a közönség is lássa, min dolgozunk ilyen sokat – mesélte Lábas Viki.

A koreográfiáért a Szegedi Kortárs Balett társulatának tagja, Czár Gergely felel.

A turné november 12-én érkezik meg Győrbe, a helyszín a Molnár Vid Művelődési Központ. Kezdés: 19.00 óra. További részletek ide kattintva érhetők el, jegyvásárlás ITT!

Kapcsolódó témák: #Győr |#programok |
további programok
2025-12-11

Ismét Kvízcsütörtök a győri könyvtárban!

Csapatok jelentkezését várják a szervezők! A téma ezúttal a képzőművészet, a konyha és a karácsony lesz.

részletek
2025-12-09

#Kreálmánia – Gyöngyangyalka készítése

2025. december 09-én (kedd) 16.30 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) az adventi készülődés jegyében kézműves foglalkozást tartanak.

részletek